Gazdaság
Bővülhet idén a gépjárművek behozatala
Az elnök elmondta, a személyautók piacán hatszázalékos növekedést várnak, a válság óta először haladja majd meg a százezret a behozott új személykocsik száma. A nagyhaszonjárműveknél stagnálást, 5500 új forgalomba helyezést prognosztizálnak, a buszoknál 22 százalékos növekedésre, a motorkerékpárok forgalmazásában pedig nyolcszázalékos bővülésre számítanak.
Erdélyi a tavalyi évről elmondta: 21 333 új kishaszongépjármű került forgalomba, s ez huszonkét százalékos növekedés az előző évihez képest. Az országba ugyanakkor mintegy tizenháromezer használt kishaszonjármű került be, s ez tíz százalékkal haladja meg a 2015-ös adatot. Az elnök kiemelte: a magánvásárlók elkezdtek visszatérni a piacra, de inkább a használt autók felé fordultak. Erdélyi Péter kedvezőnek értékelte, hogy elindult a visszatérés a márkaszervizekhez és a legális autójavítókhoz.
Dér Péter, az egyesület elnökségi tagja kitért arra, hogy a buszpiac nehéz éven van túl, a 2015-ös 546 autóbusz után tavaly csupán 411 került forgalomba, és ennek is a húsz százaléka kisbusz. Szloboda Tamás, az MGE motoros szakértője hangsúlyozta: a motorpiacon 2012 volt a mélypont, de azóta nőnek az eladások, tavaly 2200 új motorkerékpárt értékesítettek hazánkban.