Gazdaság
Az első tízbe került fővárosunk a kedvencek közt
London megőrizte népszerűségét
Cannes-ban, a MIPIM-en hozza nyilvánosságra a CBRE nemzetközi ingatlan-tanácsadó a befektetők között végzett kutatását a legnépszerűbb európai városokról. A listán szereplő településeket vizsgálva az élen London megőrizte vezető szerepét. Az Egyesült Királyság fővárosát a befektetők 15,1 százaléka nevezte meg leginkább preferált városának. Második helyen Madrid, míg a harmadikon Párizs végzett. A listán Budapest nyolcadik helyezésével olyan városokat előzött meg, mint Prága, München vagy Helsinki.
A befektetők körében Németország végzett az élen, megelőzve sorrendben az Egyesült Királyságot, Spanyolországot, Hollandiát, Franciaországot és Lengyelországot.
A felmérésben a legjelentősebb változás a közép- és kelet-európai régió felértékelődése volt. A tavalyi hat százalék után a válaszadóknak már 23 százaléka jelölte meg befektetési célpontjának a térséget, amit a szakértők szerint részben a befektetők „hozamvadászata” magyaráz. Tavaly a második fél évben jelentősen esett az első osztályú ingatlanok hozama Nyugat-Európában, így a Közép- és Kelet-Európában elérhető hozamfelár nőtt, ami a régiót még vonzóbbá tette a piaci szereplők számára. A kutatásban az ingatlanágazatokat tekintve az irodák maradtak a leginkább kedveltek, míg a lakóingatlanok megítélése javult a legnagyobb mértékben egy év alatt.
A fogyasztói bizalom javulása, illetve a lakossági fogyasztás emelkedése a kiskereskedelmi ingatlanokat is vonzóbbá tette. Tavaly a megkérdezettek 29, az idén már 41 százaléka szerint az első osztályú ingatlanok a legvonzóbb célpontok, ami részben jellemzi a befektetők aggodalmát a gazdasági kilátások iránt – közölte a CBRE az MTI-hez eljuttatott összefoglalójában.
Európa az idén jelentős mértékű tőkére számíthat az ingatlanpiacon. Fontos változás, hogy három év után az első osztályú ingatlanok újra fontosak a megkérdezetteknek.