Gazdaság

Az EKB kész módosítani monetáris politikáján

A feltétel, hogy a bankok növeljék a reálgazdaságnak szánt hitelt

Az Európai Központi Bank (EKB) kész módosítani monetáris politikáját és növelni a bankok likviditását, ha szükséges - írta Benoit Coeure, az EKB igazgatóságának tagja a görög Ta Nea újságban megjelent tanulmányában.

Benoit Coeure szerint az EKB eddigi lépései támogatták az eurózóna stabilitását és a legutóbbi döntései nagyon laza monetáris körülményeket teremtettek. Coeure ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az EKB kész monetáris politikájának módosítására, azaz további összegeket folyósíthat a bankoknak, ha azok növelik a reálgazdaságnak szánt hitelezésüket.

euróköteg
Görögországban 2014-ben a bruttó hazai termék (GDP) 0,6 százalékos növekedését várják hatévnyi recesszió után. Benoit Coeure szerint az eurózónában még mindig jelentős problémák vannak a gazdasági növekedéssel és a foglalkoztatottság bővülésével, és az európaiaknak közösen kell választ találniuk ezekre a kihívásokra.