Gazdaság
Az AXA is bukta a devizahiteles pert
A bíró szerint a bankok nehezen tudják bizonyítani, hogy tisztességesek voltak
A bíró kiemelte, hogy az AXA Banknak a per keretében tárgyalt 11 darab ászf-je közül egyik sem felelt meg például az átláthatóság és felmondhatóság elvének, ugyanakkor elmondta: a bíróság egyetért a felperes AXA Bankkal abban, hogy a törvényben rögzített - és a szerződés tisztességességét megalapozó - hét alapelvnek "nagyon nehéz" megfelelni.
A bíró kifejtette: vannak olyan elvek - ilyen például az átláthatóság -, amelyek teljesen áthatják az egyes vizsgált ászf-eket, és vannak olyanok, amelyek nem feltétlenül. "Ezért úgy gondolom, hogy részleges érvénytelenséget megállapítani majdnem olyan nehéz, mint a hét elvnek való megfelelést megállapítani" - fogalmazott a bíró. Hozzáfűzte, hogy ezzel együtt lehetséges a részleges érvénytelenség, legalábbis "dogmatikailag a bíróság álláspontja szerint ez nem kizárható".

