Gazdaság

Athén augusztus 17-én kaphatja meg az új segély első részletét

Augusztus 20-án jár le egy 3,2 milliárd eurós adóssága Athénnak

Görögország nemzetközi hitelezői azzal számolnak, hogy augusztus 17-én utalják át Athénnak az új, hároméves segélycsomag első részletét. Ennek feltétele, hogy augusztus 6-áig lezáruljanak a tárgyalások Görögország és a hitelezők között - értesült a Bloomberg. Már az athéni parlament előtt van a problémás bankokról szóló törvénytervezetet, amelynek elfogadása az egyik feltétele volt a tárgyalások megindításához.

Az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank (EKB), valamint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselői már készítik elő azokat a követeléseket, amelyek elfogadása esetén Athén elnyerné az újabb, ezúttal már a harmadik segélycsomagot.

A Bloomberg szerint legkésőbb augusztus 13-áig kell jóváhagyni az első részlet folyósítását, mert Görögország csak így tudja időben rendezni az augusztus 20-án esedékes 3,2 milliárd eurós adósságát az EKB-vel szemben.

A görög kormány kedden a parlament elé terjesztette a problémás bankokról szóló törvénytervezetet, aminek az elfogadása az egyik feltétele annak, hogy Athén megkezdhesse a tárgyalásokat az újabb hitelcsomagról a nemzetközi hitelezőkkel.

Az Európai Bizottság által kezdeményezett intézkedésnek az a lényege, hogy a problémás bankokkal kapcsolatos felelősséget elsősorban a részvényesek és a hitelezők viseljék és ne az adófizetők. A szabályozás kulcsfontosságú elve, hogy a válságkezelés költségeit a piaci szereplők befizetéseiből feltöltendő szanálást finanszírozó rendszereknek, így például szanálási alapoknak kell viselniük.

A törvénytervezetet csütörtökig kell az athéni parlamentnek elfogadnia ahhoz, hogy elkezdődhessenek a tárgyalások az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőivel az euróövezeti mentőalap, az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) keretében indítandó új, 82-86 milliárd eurós programról.

A görög kormány augusztus 20-ra megállapodást remél
A görög kormány azt reméli, hogy augusztus 20-ra sikerül megállapodnia a nemzetközi hitelezőkkel az új pénzügyi mentőcsomagról - közölte Olga Gerovaszili, az athéni kormány szóvivője kedden néhány órával azután, hogy beterjesztették a parlament elé a hitelezők által követelt intézkedések második részét.

 A tervek szerint a 300 tagú parlament szerda este szavaz a törvényjavaslatról, majd a jóváhagyást követően a kormány megkezdi a tárgyalásokat az Európai Bizottsággal, az Európai Központi Bankkal (EKB) és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF). Legkésőbb augusztus 20-ig megállapodásra kell jutni - mondta a szóvivő.

Görögországnak 3 milliárd 188 millió eurót kell törlesztenie az Európai Központi Banknak augusztus 20-án, szeptemberben pedig 1,5 milliárdot a valutaalapnak. A múlt héten sürgősséggel felszabadított 7,16 milliárd eurónak köszönhetően Görögország hétfőn ki tudta fizetni 4,2 milliárd eurós törlesztőrészletét az EKB-nak, valamint át tudta utalni a nagyjából 2 milliárd eurós hátralékát az IMF-nek.

A parlament elé kedden beterjesztett javaslat a polgári törvénykönyv reformját, valamint a bankok helyreállításáról és szanálásáról szóló európai irányelvnek a görög jogrendbe történő átültetését tartalmazza. Nem rendelkezik viszont a nyugdíjrendszernek a korai nyugdíjazást megszüntető reformjáról, valamint az agrárgazdálkodók 13 százalékos adójának 26-33 százalékra történő emeléséről sem, amit egyesek úgy értelmeztek, hogy Athén máris visszakozik a vállalt kötelezettségeitől. A görög kormány és a hitelezők képviselői viszont egyaránt közölték, hogy nem tartozik a tárgyalások megindításának előfeltételei közé sem a korai nyugdíjazásnak, sem az agrártermelők adóztatásának a kérdése.

Ha a görög parlament jóváhagyja a kormány törvényjavaslatát, már pénteken megérkeznek Athénba a nemzetközi hitelezők képviselői.

A hitelezők által végzett értékelés alapján az új pénzügyi mentőprogram finanszírozási igénye 82 és 86 milliárd euró közé tehető, és öt éven belül ez már a harmadik, Görögországot támogató hitelcsomag. A 2010-ben, illetve 2012-ben elfogadott programok 240 milliárd eurós hitelvonalat nyitottak Görögország számára.