Gazdaság
Agrárium: erősítik a képzést
Fazekas Sándor: Korszerű tudás szükséges a versenyképességhez a világpiacon
Együttműködési megállapodást kötött tegnap az agrárszakképzés fejlesztése érdekében a Földművelésügyi Minisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Jász-Nagykun-Szolnok megyei agrárszakképző intézményekkel, valamint kis- és közepes vállalkozásokkal Kenderesen. Az együttműködéssel a többi között a duális képzés, a felnőttképzés megerősítését szeretnék elérni, valamint vonzó életpályát kívánnak teremteni a fiataloknak a mezőgazdaságban.
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Kenderesi Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban történt aláírás előtt elmondta: a Földművelésügyi Minisztérium által fenntartott agrárszakképző iskolai hálózat célja a magyar mezőgazdaság fejlődésének támogatása és a gazdatársadalom erősítése. Hozzáfűzte: korszerű tudás szükséges a versenyképességhez a belső és világpiacokon, az Európai Unió piacán. A szakiskolák illeszkednek a kormány politikájához, amelynek célja erős, megfelelő földterülettel, gépparkkal és tudással rendelkező agrárközéposztály megteremtése, segítése – hangsúlyozta Fazekas. A miniszter kitért arra is, hogy a kenderesi szakiskola energetikai korszerűsítésére 170 millió forint pályázati támogatást nyert az intézmény, a külhoni magyar szakképzés támogatására szintén jelentős forrásokhoz jutott – tudósított a távirati iroda. Új eszközöket, gépeket vásárolt az iskola hétmillió forint értékben, zajlik a tantermek felújítása, és tornaterem építését is tervezik – jelezte a miniszter.
Megjegyezte, hogy a korszerű tudással rendelkező szakemberek képzése jól halad, de a mezőgazdaságban már jelentkező munkaerőhiányt le kell küzdeni. A kertészetben, az állattenyésztésben, a gépészet területén már érzékelhető a szakemberek hiánya.
Az agrártárca és a NAK valamennyi megyében köt együttműködési megállapodást a célirányos együttműködés érdekében, a májusi partnerségi keretmegállapodás nyomán. Jász-Nagykun-Szolnok megyén kívül Tolna és Heves megyében már aláírtak együttműködési megállapodást. A megyei szintű egyezségekhez folyamatosan csatlakozhatnak a térség gazdasági szereplői.