Komoly paradigmaváltást hozott a kínai e-kereskedelem legnagyobb ünnepének számító Szinglik Napja: a hagyományos fogyasztási cikkek mellett idén először jelentek meg önálló kategóriaként a mesterséges intelligencia (MI) modellek elérését biztosító számítási kreditek. A lépés jól mutatja a termelékenységi alkalmazások robbanásszerű elterjedését az ázsiai országban, ahol az élő online közvetítések (live-streaming) legnépszerűbb sztárjai is már MI-csomagokat árusítanak a sminktermékek mellett.
Austin Li, a kínai e-kereskedelem egyik legbefolyásosabb véleményvezére – aki hatalmas online rúzsértékesítései nyomán a „Rúzskirály” becenevet kapta – hétfői élő Taobao-közvetítése során fél óra alatt százezer előfizetést adott el a QwenWork irodai MI-szolgáltatására az Alibaba közleménye szerint. Az eladott mennyiség körülbelül kétbillió (2000 milliárd) MI-tokennek felel meg, amely az intelligens modellek által feldolgozott alapszövegegységet jelöli.
Lian Jye Su, az Omdia technológiai kutatócég vezető elemzője szerint az eredmény nem meglepő. „A kínai fogyasztók már nagyon hozzászoktak a mesterséges intelligenciára épülő termelékenységi eszközök mindennapos használatához” – mondta a szakember. Hozzátette: mivel a gyakori felhasználók könnyen kifogyhatnak a kreditekből, a nagyobb volumenű, akciós időszakban történő vásárlás teljesen racionális lépés a részükről. Azt azonban egyelőre nem hozták nyilvánosságra, hogy a promóciós tokencsomagokat pontosan mekkora kedvezménnyel kínálták a normál piaci árakhoz képest.
Austin Li hétfői élő közvetítése, amelyen a QwenWork tokencsomagjait, valamint MI-vel támogatott laptopokat és munkahelyi szoftvereket mutatott be, mérföldkőnek számít, hiszen ez volt a véleményvezér első próbálkozása az AI-termékek piacán. Az esemény jelentőségét mutatta, hogy személyesen is részt vett rajta Chen Yusen, az Alibaba Csoport alelnöke és a QwenWork vezérigazgatója. A beszélgetés során Li felvetette egy digitális avatár létrehozásának lehetőségét, amellyel napi 24 órában cseveghetne a rajongóival. Chen válaszában hangsúlyozta, hogy bár a mesterséges intelligencia nem képes helyettesíteni az emberi tényezőt, abban bíznak, hogy az eszközök átvehetik a felhasználók rutinfeladatait, több időt hagyva a családjukra és a magánéletre.
Az eredetileg minden év november 11-én megrendezett bevásárlófesztivál idén egyértelműen nyitott a technológiai szolgáltatások felé. Az Alibabahoz tartozó Tmall külön AI Token Központot indított a kampány idejére, amelyben többek között az Alibaba Cloud, a MiniMax, a Moonshot AI és a Z.AI fogyasztói csomagjait tették elérhetővé. A rivális JD.com sem maradt le: saját platformján dedikált szekciót hozott létre, ahol olyan vállalatok szolgáltatásai kaptak helyet, mint a DeepSeek, a Z.AI vagy a ByteDance-hez tartozó Volcano Engine.
Az Alibaba adatai szerint az AI-tokencsomagok értékesítése október 1. és 20. között 450 százalékkal ugrott meg az előző hónaphoz képest, míg a mesterséges intelligenciával támogatott személyi számítógépek és laptopok eladásai több mint 300 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva a november 11-i fizetési ablak első órájában.
Lian Jye Su felhívta a figyelmet arra, hogy a tokenek jellemzően hosszú lejárati ideje ugyan ösztönözheti a készletfelhalmozást, de az iparág gyors ütemű fejlődése kockázatokat is rejt. A mesterséges intelligencia eszközeinek folyamatos és drasztikus változásai miatt a fogyasztók óvatosak lehetnek, hiszen egy előre kifizetett szolgáltatás könnyen elavulhat, ha a szolgáltató lecseréli vagy megszünteti a mögöttes technológiát.
A 2009-ben útjára indított, eredetileg az egyedülállók ünnepe köré épített Szinglik Napja a világ legnagyobb kereskedelmi eseményévé nőtte ki magát. A Syntun külső adatszolgáltató becslése szerint a tavalyi rendezvény összesen 1,7 billió jüan (körülbelül 255 milliárd dollár) bevételt generált a különböző platformokon – olvasható a Reutersen.







