Giorgio Armani örökösei inkább a tőzsdei megjelenést választanák, mint a divatbirodalom eladását valamelyik nagy iparági szereplőnek. Első lépésként kisebbségi tulajdonrészt értékesítenének, akár több befektető bevonásával – értesült a Reuters két, az egyeztetéseket ismerő forrástól.
A tavaly, 91 éves korában elhunyt olasz divattervező végrendeletében részletesen meghatározta vállalata jövőjének kereteit. Előírta, hogy halálát követően 12–18 hónapon belül értékesítsék a cég mintegy 15 százalékát. Ezután további 30–54,9 százalékos részesedés eladása vagy a részvények tőzsdei bevezetése következhet.
A Reutersnek nyilatkozó bankárok és tanácsadók 5–7 milliárd euróra becsülik az Armani csoport értékét. Ekkora vállalatérték mellett az eladás vagy a tőzsdei megjelenés az elmúlt évtized egyik legjelentősebb luxusipari tranzakciója lehetne.
Több befektető között oszthatják fel a részesedést
Armani a végrendeletében a régóta licencpartnerként működő L’Oréalt, a szemüveggyártó EssilorLuxotticát, valamint az LVMH luxuskonszernt nevezte meg előnyben részesített vásárlóként. Más, a dokumentum megfogalmazása szerint „egyenlő helyzetben lévő” iparági szereplők bevonását ugyanakkor nem zárta ki.
Az egyik forrás szerint a divatház pénzügyi helyzete nem tesz szükségessé gyors eladást. A kezdeti, 15 százalékos tulajdonrész értékesítéséről azonban már egyeztetnek az ágazat szereplőivel. A tranzakcióra a végrendeleti előírásoknak megfelelően várhatóan 2027 márciusáig sor kerül.
A Reuters két forrása úgy tudja, az örökösök arra hajlanak, hogy a részvénycsomagot legalább két vásárló között osszák meg.
Az egyik nyilatkozó szerint ezzel megőrizhetnék mozgásterüket a tulajdonosi átalakulás következő szakaszára. Ha ugyanis egyetlen stratégiai befektető szerezné meg a teljes csomagot, előnyösebb helyzetbe kerülhetne egy későbbi felvásárlásnál. A részesedés megosztása nagyobb rugalmasságot hagyna a családnak, és kedvezne a tőzsdei bevezetésnek.
A végrendelet alapján a részvények tőzsdei bevezetésének Armani halálától számítva három–nyolc éven belül kell megtörténnie.
A licencpartnerek mutatják a legerősebb érdeklődést
A két forrás jelenleg a L’Oréalt és az EssilorLuxotticát tartja a legelkötelezettebb lehetséges befektetőnek. Mindkét vállalat érdekelt az Armanival fennálló, hosszú múltra visszatekintő licencmegállapodásainak védelmében. Előbbi az illatszerek, utóbbi a szemüvegek területén működik együtt a divatházzal.
Nyitott kérdés maradt az igazgatósági képviselet rendezése. A végrendelet a 15 százalékos részvénycsomaghoz összesen egy igazgatósági helyet rendel, egyelőre azonban nem világos, ezt miként osztanák meg több tulajdonos esetén.
A Giorgio Armani csoport, a L’Oréal és az EssilorLuxottica nem kívánta kommentálni az értesüléseket. Az LVMH-tól a Reuters nem kapott azonnali választ.






