Nem nagyon kapkodják el az európai államok a gáztározóik feltöltését. Pedig a nyárnak mindjárt vége, a téli időjárás menetét pedig akkor sem tudjuk előre jelezni, ha naponta száz meteorológus nyilatkozik magabiztosan a témáról. Ha pedig nem lesz mit elégetni, akkor vagy a lakosság fagy meg - vagy a termelőegységek munkaidejét kell korlátozni.
„Pajkos" kitételeket is tartalmaz egy-egy LNG szerződés. Az egyik fő, másként kifejezve legfájdalmasabb pont például arról szól, hogy azé a gáz, aki többet fizet érte - s e feltétel akkor is él, ha a tanker már szinte látótávolságban van egy reménybeli vevő kikötőjétől. A hétköznapi nyelvre lefordítva ez annyit tesz, hogy hiába veszi meg mondjuk egy óvilági vállalkozás/állam az illékony anyagot, ha egy ázsiai partner ráígér, akkor bizony hiába várja az áruját.
Kétségtelenül igaz, a fenti tények - sajnos - kevéssé ismertek, de ettől még áll: az LNG iránt megnyilvánuló kereslet-verseny jelen állás szerint olyan méreteket öltött, ami már az európai gáztározók feltöltését is veszélyezteti, merészebben leírva akadályozza. A gázpiac az iráni konfliktus, a Vörös-tenger kijáratának és a Hormuzi-szoros zárlatának „hála" manapság nem az olcsójánosok terepe, s ha a puskaporszag nem oszlik el pár héten belül (márpedig efféle könnyebbségre gigaeséllyel célszerűtlen várni), akkor Európa komoly bajba kerülhet télen. Lévén egy-egy föld alatti gáztározót akkor sem lehet adott időnél hamarabb föltölteni, ha valami jótündér egyben odaviszi az ehhez szükséges összes készletet.
Az illékony anyagot jellemzően kiürült gáz- vagy olajmezőkbe préselik vissza, de jók erre a vízrétegek alatt fekvő porózus kőzetlemezek és a sóüregek is. Sőt, állítólag az utóbbiak a legremekebbek. (Zárójelben érdemes lejegyezni, Magyarországon Hajdúszoboszló és Zsana a két vezető létesítmény, de akad ilyen Pusztaedericsen, Kardoskúton és Szőregen is.)
A kontinens legdurvább raktárai Németországban fekszenek - s sajnos innen érkeznek mostanság a legriasztóbb hírek is. A feltöltés foka történelmi mélyponton leledzik, ami azért jelent(het) majd problémát, mert Berlinnek számos olyan partnere akad, akiket probléma esetén kötelessége (lenne) ellátnia. Azt, hogy a germánok totojázása mivel magyarázható nem egészen világos: egyesek úgy vélik, arra várnak/bazíroznak, hogy a gáz ára az iráni konfliktus kihűlése révén a jelenlegi magas szintről lényegesen alább száll - míg mások szerint a puha télben reménykednek.
Mint fentebb is utaltunk rá, a világpolitika szekere sajnos mostanság nem a béke irányába halad, a kemény fagyok teljes elmaradásában bízni meg minimum lutri, de sokkal inkább totális felelőtlenség.
Az szinte mellékes, hogy az EU úgy vásárolja az orosz gázt, mintha nem lenne holnap. A tagok 2025-ben önmagában az orosz cseppfolyósított földgázért (LNG) mintegy 2800 milliárd forintnak, azaz akkori árfolyamon kalkulálva csaknem nyolc milliárd eurónak megfelelő összeget fizettek. Ehhez kell még hozzáadni a havonta landoló vezetékes gázt. Az Oroszországból származó import tavaly 36 milliárd köbméterre esett vissza, ami az EU teljes vásárlásainak nagyjából tizenkét százalékát érte el. A másik oldalról tekintve viszont az uniós országok vették meg az orosz cseppfolyósított gáz több mint háromnegyedét.
És a hírek szerint szereznének is még bőven, ha akadna, lévén a szétlőtt-megsérült közel-keleti létesítményekből eleve kevés „jön ki", továbbá a hajók is Afrikatúrára kényszerülnek - s sajna' mindehhez hozzáadódik, hogy az ázsiai partnerek folyamatosan ráigérnek az EU-s vevőkre, így a hajók ott érnek révbe s nem itt.
A gazdaság szereplői jelenleg azzal vannak elfoglalva, miféle forgatókönyvek állhatnak elő, ha tényleg kevés lesz a betárolt mennyiség s az utánpótlás is akadozni fog. A lakosság lekapcsolása politikai szempontból öngyilkosság lenne, ha viszont az ipart korlátozzák, akkor annak a levét szintúgy csakis a néppel tudják megitatni. Az EU gazdasága már most sincsen acélos állapotban, az aszály nyoma (ha egyszer végre tovaszáll) nem egyhamar múlik el, s egy friss, őszi-téli energiaválság pedig végképp a padlóra küldené az ágazatot.






