Országos ellenőrzést tartott játszótereken a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együtt, az év első felében végzett vizsgálatok alapján az ellenőrzött játszóterek 37 százalékánál állapítottak meg jogsértést - közölte a hatóság hétfőn az MTI-vel.
Az országos vizsgálat célja, hogy a gyerekek számára biztonságos környezetet biztosító játszóterek működjenek, és az üzemeltetők maradéktalanul eleget tegyenek a jogszabályban előírt kötelezettségeiknek.
Az ellenőrzések nemcsak a közterületi játszóterekre és a bölcsődék, óvodák, valamint iskolák udvarán található eszközökre terjednek ki, hanem az úgynevezett "szürke zónába" tartozó helyszínekre is. Ennek megfelelően a hatóság a szállodákban, éttermekben, társasházak udvarán vagy játszóházakban kialakított játszótereket is rendszeresen ellenőrzi - írták a közleményben.
Részletezték: mintegy 3000 játszótéri eszközt vizsgáltak meg a hatóság szakemberei. A játszóterek 37 százalékánál, míg az ellenőrzött eszközök 35 százalékánál állapítottak meg valamilyen jogsértést. Az eddig lefolytatott ellenőrzések során kiszabott fogyasztóvédelmi bírságok összege elérte a 14 millió forintot.
A játszótéri eszközök biztonságos üzemeltetése minden esetben az üzemeltető felelőssége, gondoskodnia kell az előírt biztonsági felülvizsgálatok elvégeztetéséről, a szükséges nyilvántartások és dokumentáció vezetéséről, valamint a feltárt hiányosságok mielőbbi megszüntetéséről - hívták fel a figyelmet.
Ha a játszótéren bármilyen hibát fedez fel valaki, vagy az üzemeltető kérésük ellenére sem orvosolja a problémát, akkor bejelentést lehet tenni az NKFH ügyfélszolgálatán ([email protected]) is - tájékoztatott a NKFH.






