Gazdaság
Lesz mit a fülünk mögé aggatni
Nem fagyott el a cseresznye

Országos szinten a terméskilátások vegyesek, térségtől és fajtától függően jelentősek a különbségek. Nagyobb kieséssel csak a korai fajtáknál kellett számolni, a július elejéig kapható kései fajták termése meghaladja a közepest. A teljes mennyiség 6-8 ezer tonna lehet az idén, jobb évjáratokban a 10-12 ezer tonnát is elérte, de tavaly csak 2-3 ezer tonna volt a fagykárok miatt.
Az érés időszakában idén az aszály okoz gondokat, és ez nemcsak a mennyiséget, a minőséget is befolyásolja. Az öntözetlen ültetvényekben kisebb a cseresznye, ami csak nyomott áron értékesíthető, ám számos helyen a júniusi csapadék miatt kirepedt a gyümölcs.
A tapasztalatok alapján biztos árualap csak az öntözött, fagyvédett, jéghálós, rovarvédővel ellátott, esővédő fóliával takart ültetvényektől várható – tették hozzá. Magyarországon a legfontosabb termőterület Pest vármegye, de Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok, Heves és Zala is jelentős. A betakarítás május 20. körül kezdődött, de június elején indult be igazán. A vásárlók jellemzően a nagy méretű, fényes, sötétpiros cseresznyét keresik, a kínálatban számos magyar nemesítésű fajta található.
A fajtainnováció folyamatos, a fogyasztói elvárások mellett a kereskedelmi, termesztéstechnológiai és időjárási szempontokat is figyelembe kell venni. A termelés fejlesztésével csökkenhetne a 2-3 ezer tonnás, főképp Törökországból érkező behozatal, de okoz gondokat a munkaerőigény is, mert a cseresznye nem utóérő, egyszerre érik és csak kézzel lehet betakarítani – olvasható a közleményben.
