Gazdaság
Több mint hatezer milliárd forintot fordít gazdaságfejlesztésre a kormány
A gazdaság helyreállítható, ha megkapja a megfelelő pénzügyi forrásokat

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség által szervezett eseményen Nagy Márton kifejtette: csak úgy lehet a pénzügyeket egyensúlyban tartani, ha a gazdaság működik, ezért a gazdaságra kell költeni. A gazdasági növekedésből lesz annyi adóbevétele a költségvetésnek, hogy tud pénzt fordítani másra is, például az egészségügyre, a kultúrára, az oktatásra vagy a védelemre.
Vállalkozásfejlesztésre idén csaknem 2540 milliárd forint jut, ennek kétharmada a kis- és középvállalkozásoknak, illetve 70 százalék a hazai tulajdonú cégeknek – ismertette a nemzetgazdasági miniszter.
„Aki azt mondja, hogy a kormány számára nem a gazdaság az első, az hazudik” – fogalmazott Nagy Márton.
A magyar gazdaságban a kis- és középvállalkozások (kkv) jelentőségét kiemelve a miniszter jelezte: a kkv-k foglalkoztatják a hazai munkavállalók 65 százalékát, és állítják elő a hozzáadott érték 41 százalékát. A kkv-k munkaadói szerepe különösen erős a többi között az építőiparban és a turizmusban. Nagy Márton jelentős eredménynek nevezte, hogy az elmúlt 16 év alatt 3000-ről 15 ezerre nőtt az exportképes kkv-k száma.
Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy a termelékenységben nagy, több mint kétszeres a különbség a nagyvállalatok és a kkv-k között; ezt fejleszteni kell, például technológiai beruházásokkal. Hozzátette, hogy a hazai kkv-k digitális intenzitása uniós összehasonlításban alacsony, a digitális átállás felé kell haladni.
A nemzetgazdasági miniszter kiemelte, hogy az állami vállalkozásfejlesztési források közel kétharmada a kkv-kat segíti. A minisztérium feladata, hogy makroszinten, illetve ágazati és területi szinten határozza meg a fejlesztési irányokat, de a források elosztásánál fontos szerepet kell kapniuk a vállalkozásoknak, ezért hoztak létre erre együttműködést a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK) – fejtette ki.
Nagy Márton a Széchenyi Kártya, valamint a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. által biztosított lehetőségeket ismertetve közölte: a vállalkozók azt gondolhatják, hogy ezek vannak, és mindig lesznek.
„Ha a kormány nem adna 330 milliárd forintot a költségvetésből, akkor a Széchenyi Kártya kamata nem 3, hanem 9 százalék lenne, és ilyen kamaton a vállalkozások nem vennének fel hitelt, mert nem tudnák kitermelni és nem tudnának működni” – hangsúlyozta.
„Ez a lehetőség addig áll rendelkezésre, amíg ez a kormány van, mert egy másik kormány azt fogja mondani, hogy ezt a 330 milliárdot máshová költöm” – fogalmazott.
A nemzetgazdasági miniszter a vállalkozások rendelkezésére álló lehetőségek közül egyebek mellett kiemelte, hogy sikeresen megy a Demján Sándor Program, az 1+1 beruházási program, a fix 3 százalékos kkv-hitel.
A kkv-kat segíti egyebek mellett a 90 milliárd forintos vállalati adócsökkentési program, 900 milliárd forintra bővült az EXIM exportösztönző hiteleinek keretösszege, 150 milliárdra emelkedett a Demján Sándor tőkeprogram keretösszege – jelezte.
A kormány számára a kkv-szektor mindig is fontos volt, ha ez a kormány marad, akkor az is lesz. A pénzeket nem fogják elvonni a vállalkozásoktól, többet szeretnének adni, és a szétosztásba jobban bevonják az MKIK-t – összegezte Nagy Márton.
