Gazdaság
Nincs versenyképesség nukleáris energia nélkül
Szijjártó Péter: Paks II a mai beruházások között Európában a legnagyobb és a legelőrehaladottabb nukleáris építkezés

Az eseményen Rafael Mariano Grossi, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) főigazgatója a projektet csodálatosnak nevezte egyebek mellett a karbonmentes energiatermelés fenntartása szempontjából.
Kitért arra is, hogy a beruházás ellenszélben zajlik, de a munka jó példája az eltökéltségnek, az akaratnak.
A NAÜ és partneri együttműködnek ez a további, hasonló beruházások sikeres megvalósításában. Rafael Grossi felsorolta a világban máshol folyó projekteket, jelezve, hogy bízik azok sikeres megvalósításában is.
Süli János, a projekt korábbi kormánybiztosa felidézte a beruházás előzményeit, eddigi fő lépéseit. Kiemelte egyebek mellett, hogy az ország 2011-es energiastratégiája kimondta, hogy az ország energiaellátása nem képzelhető el atomenergia nélkül. A beruházásra vonatkozó kormányközi megállapodás 2014-ben született. A Paks II. projekt az ukrajnai háború kitöréséig zökkenőmentes volt, akkortól több tényező is lassította. Az idei tél is megmutatta, hogy az ország nem tud meglenni atomenergia nélkül. Ez nemcsak energiaellátási, hanem nemzetbiztonsági kérdés is. A beruházás a szuverenitásunk alapja.
Alekszej Lihacsov a projektet Magyarország számára olyan stratégiai lépésnek nevezte, amely számos meghatározó előnnyel jár majd az országnak, és előmozdítja a nemzetgazdaság fejlődését. A Roszatomnak ez a projekt is jelzi, hogy a vállalat vezető szerepet játszik az atomenergetikai iparban, amivel hozzájárul az orosz ipar fejlődéséhez. Beszélt arról hogy a Rosztom építette a működő Paksi Atomerőművet, és azt ellátja nukleáris üzemanyaggal is. Az új atomerőmű a magyar kormánynak azt a lehetőséget adja, hogy száz évre előre tervezze az energiaellátást, alacsonyan tartsa az állam árát és fenntartsa az energiaellátás biztonságát.
Az a célunk, hogy Paks II. ne a utolsó legyen a magyar–orosz atomipari együttműködésben – közölte.
„Igaz az a régi bölcsesség, ami szerint a magyaroknak nem igazuk van, hanem igazuk lesz. Mi akkor döntöttünk atomerőmű építésről, amikor Európában ez szitokszónak minősült. Mára azonban a helyzet megváltozott” - mondta az első betonöntés alkalmából Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte, új világgazdaság kezdődött, ahol az áram és az energia iránti igény felértékelődött. A nukleáris energia a legmodernebb, a legolcsóbb és a legkörnyezetkímélőbb megoldás akkor, ha megbízhatóan, biztonságosan, nagy mennyiségben akarunk villamosenergiát előállítani - fogalmazott a politikus.
Szijjártó Péter megjegyezte, ebben az új korszakban nincs versenyképesség nukleáris energia nélkül és rájöttek, hogy az lesz igazán versenyképes, aki előrébb tart az atomerőművei építéseivel.
„Mára bottal üthetik a nyomunkat” - húzta alá a miniszter.
Szijjártó Péter szerint Paks II a mai beruházások között Európában a legnagyobb és a legelőrehaladottabb nukleáris építkezés. Az európai kontinens nukleáris újjáéledésének zászlóshajója.
„Nagyon sokan akarják és akarták is megakadályozni ezt a projektet. Itt voltak a Biden féle demokraták, de itt vannak a brüsszeli liberálisok, és itt vannak sajnos egyes magyarországi ellenzéki szereplők is. Mi azonban nem hagytuk magunkat és nem is hagyjuk magunkat” - mondta a tárcavezető.
Szijjártó Péter kiemelte, Paks II megépítése azt jelenti, hogy mi magunk fogjuk tudni előállítani a magyarországi áramigény mintegy 70 százalékát. Ez jelentős mértékben fogja csökkenteni a függőségünket a nemzetközi piacoktól és azok áremelkedéseitől. Így fogjuk tudni megőrizni a rezsicsökkentést.
Még néhány év és Paks II-t rákötjük Magyarország villamosenergia hálózatára.
