Gazdaság
Újabb jó hír a közszférában dolgozók számára
Januártól indul az egymillió forintos otthontámogatási program

Panyi Miklós azt írta: a támogatást mindenki igénybe veheti, aki a közszférában dolgozik, így például katonák, rendőrök, tanárok, ápolók vagy éppen önkormányzati tisztviselők.
A támogatást fel lehet használni már meglévő hitel, jelzáloghitel törlesztésére, vagy ingatlanvásárlás esetén önerőként is – tette hozzá.
A támogatás pedig egy további lehetőség a közigazgatásban dolgozó fiatalok számára, hiszen a fix 3 százalékos, az első otthon megvásárlását nagyon kedvezményes feltételekkel segítő hitel mellé ezt az egymillió forintot is mellé tehetik, ezt az 1 millió forintos támogatást is felhasználhatják – jelezte.
Kiemelte: ha egy fiatal házaspár tagjai közül mindketten a közszférában dolgoznak, akkor kétszer egymillió forintot használhatnak fel erre a célra, tehát összesen kétmillió forintot használhatnak fel az első otthonuk megvásárlására. „Ez pedig egy nagyon nagy segítség, tehát a fix 3 százalékos hitel mellé ezt az otthontámogatást kombinálva a közigazgatásban, a közszférában dolgozó fiatalok is egy nagyon nagyot tudnak előrelépni az első otthonuk megvásárlásához” – fogalmazott Panyi Miklós.
