Gazdaság

2010 óta a nyugdíjak vásárlóértéke 25 százalékkal nőtt

A kormány novemberben kiegészítést fizetett

2010 óta a nyugdíjak vásárlóértéke 25 százalékkal nőtt, az összegük a duplájára emelkedett – jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára kedden az M1 aktuális csatorna reggel műsorában.

2010 óta a nyugdíjak vásárlóértéke 25 százalékkal nőtt
Képünk illusztráció
Fotó: MH archív/Hegedűs Márta

Zsigó Róbert közölte, a korábbi baloldali kormányok elvették a 13. havi nyugdíjat az idősektől, „az egekbe emelték a rezsi árát, gyakorlatilag kisemmizték őket”. Emlékeztetett, 2010-ben a kormány megállapodott az idősekkel arról, hogy amíg nemzeti kormány van, addig megőrzik a nyugdíj vásárlóértekét.

Az államtitkár kiemelte, ezt az ígéretet azóta is betartják. Rámutatott, idén, amikor az infláció a tervezettnél magasabb volt, novemberben nyugdíjkiegészítést fizettek, decemberben pedig már az emelt nyugdíjat kapták meg az idősek. Hozzátette, 2026-ban 3,6 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, februárban pedig érkezik a tizenharmadik havi nyugdíj mellett a tizennegyedik havi első heti összege is.

„Minden lehetőségünket és eszközünket az elmúlt 15 esztendőben arra használtuk, hogy megteremtsük az idősek biztonságát” – mondta Zsigó Róbert. Jelezte, az idősek 30 ezer forint értékű élelmiszerutalványt kaptak, valamint az árréscsökkentés és a rezsicsökkentés a nyugdíjasokat is segítik.

Az államtitkár úgy fogalmazott, az elért eredmények veszélybe kerülhetnek a Tisza Párt miatt. Azt mondta, a tizenharmadik és tizennegyedik havi nyugdíj elvétele mellett a járandóságot megadóztatná az ellenzék, az állami nyugdíjrendszert megszüntetné és ezzel elvennék a nyugdíjbiztonságot.

Az emberek nem lehetnének abban biztosak, hogy kapnak és ha kapnak, akkor mennyi nyugdíjat, mert az a tőzsdétől meg a pénzügyi alapok nyereségétől függene – mutatott rá Zsigó Róbert.

Magyarországon az idős emberek minden tiszteletet megérdemelnek, végig dolgozták az életüket az országért, a családjukért, a településükért, ezért az államnak kötelessége garantálnia a nyugdíj biztonságát – jelentette ki az államtitkár.

Zsigó Róbert a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a témában nyilatkozva elmondta, a 2025-ös költségvetésben 7200 milliárd forint, a jövő évi büdzsében pedig 7700 milliárd forint van a nyugdíj és a nyugdíjszerű ellátásokra.

Kapcsolódó írásaink