Gazdaság
„A világ átalakul, és nekünk ebben helyet kell találnunk”
Széles Gábor szerint a világ multipolárissá válása nem fenyegetés, hanem lehetőség, és Magyarország időben lépett
– A Covid-járvány óta nem igazán talált magára az európai gazdaság, mégis, tavaly, amikor beszélgettünk, Ön mindennek ellenére optimista volt a vállalatával kapcsolatban. Tart ez a derűlátás 2026 előestéjén is?
– Igen. Én alapvetően optimista alkat vagyok, és ez nem változott. Sőt, bizonyos értelemben még inkább látom azt, hogy a világ abba az irányba halad, amelyet néhány éve már sejteni lehetett. De hozzá kell tenni: az ukrajnai háború következményei lelassították a folyamatokat. Nehezebb kikeveredni ebből a helyzetből, és ez Európát különösen érinti.
Ha alulnézetből nézem a világgazdasági átalakulást – nem a nagy, elméleti panelek felől –, akkor tisztán látszik, mi történik. Áttérünk az egypólusú világról egy multipoláris rendre. Ezt sokan mondják, sokan írják, de alulról, a vállalati kapcsolatok, a piacok és a technológiák felől nézve már most érzékelhető, hogy ez konkrétan mit jelent.
Kína az egyik kulcsszereplő. Az oroszokkal a szankciók miatt jelenleg nem lehet hosszú távú együttműködési modelleket építeni – még Magyarországnak sem. Kína esetében viszont lehet látni, és lehet érezni, melyek azok a területek, ahol az elmúlt három évben nem úgy alakultak a dolgok, ahogy ők gondolták, és milyen irányba fognak emiatt korrigálni.
Érdekes nézni azt is, hogyan repedezik Nyugat-Európa régi struktúrája. Franciaország és Németország között újra ott a feszültség, csak más formában, mint az elmúlt évszázadokban. A középázsiai „isztánok”, Afrika, mind nagyon érdekes pályára álltak.
– Ha már itt tartunk, a Videoton szinte 100 százalékban nyugat-európai exportra termel. Mégsem ingott meg az elmúlt években. Minek köszönhető ez a válságállóság?
– E mögött van egy történelmi tanulsága is. A kínai példa a legszemléletesebb: honnan indultak az 50–60-as évek borzalmas szegénységéből, és hova jutottak, miután megértették, hogy nem elég bérmunkára berendezkedni. Mérnökgárda kell. Tudás kell. Olyan szellemi kapacitás, amely nemcsak legyártja, amit elvárnak tőle, hanem tovább is tudja fejleszteni a dolgokat.
Mi a Videotonnál ugyanezt a logikát követtük. Folyamatos kapcsolat az egyetemekkel, erős mérnöki háttér, olyan tervezői tudás, amely képessé tesz bennünket arra, hogy ne csak végrehajtsunk a megbízásokat, hanem gondolkodjunk is. Ezért szeretnek velünk dolgozni. Nem kell mindent elmagyarázni: értjük, és tovább is tudjuk gondolni a feladatot. Ha valaki nem kész tervekkel érkezik, csak a paraméterei vannak meg annak, amit szeretne, a Videoton képes megvalósítani az elképzeléseit.
A válságra visszatérve: a számok a legbeszédesebbek. A forgalom három éve 300 milliárd forint körül stabilizálódott. A világválság nekünk nem most kezdődött, már korábban érzékeltük az átalakulást, de úgy tűnik, kevésbé érint minket, mint sok nyugat-európai céget.
Ebben szerepet játszik az is, hogy több lábon állunk. Az autóipar továbbra is fontos, de mellette ott a háztartási elektronika, az ipari elektronika, a szerszámokhoz kapcsolódó akkumulátortechnológia. Ha visszaesés van valamelyik területen, a többi tovább viszi a vállalatot.
– A termelékenységben is javultak, ha jól látom. Bocsánat, lestem az Ön előtt lévő diagrammokból.
– Igen. Bizonyos munkákat ma kevesebb munkaerővel is el tudunk végezni. Ez nem leépítést jelent, hanem hatékonyságot. A technológiai kultúra fejlődik, és ez a Videoton egyik nagy értéke.
De az előző kérdését illetően még hadd emeljem ki a hosszú távú stabilitást! Ha 1993-tól nézzük az árbevételi görbét, kisebb hullámzásokat látunk ugyan, de alapvetően felfelé megy. És most, az elmúlt három évben, egy rendkívül ingatag geopolitikai környezetben is stabil maradt. Ez szerintem sokat elmond rólunk.
– Bár ez itt a Videoton évadzárója, a több lábon állásról eszembe jutott az Ikarus, amit a legtöbben szerintem még mindig csak a buszgyártással azonosítanak. Szóval, mi a helyzet az Ikarus-nál?
– Az Ikarus helyzete mindig nehezebb, mint a Videotoné, hiszen sokkal mélyebbről indult és hátrébb tart a fejlődésben. De van egy terület, ahol az elmúlt években hatalmasat léptünk: ez a vasúti alvázak gyártása.
Már közel 80 alvázat készítettünk. Itt nem is a darabszám a lényeg, hanem az, hogy megtanultuk a szakmát. És ha valaki, ahogy már mondtam, alulnézetből figyeli a világban zajló logisztikai átalakulást, az látja, milyen jelentősége lesz ennek. A kínaiaknak ugyanis – akikkel több mint hét éve dolgozunk együtt, a CRRC révén – a logikájukban mindig ott van a szárazföldi szállítás. A Selyemút-gondolat sokak szerint csak politikai szlogen volt, de mára látszik, hogy mögötte komoly, hosszú távú stratégia áll.
A hajózás bizonytalan lett a különböző konfliktusok és a tengeri incidensek miatt. A vasút stabilabb, kiszámíthatóbb, és a kínaiak ezt pontosan tudják. A háború ellenére sem álltak le a fejlesztések, amelyek célja Oroszországon keresztül elérni Európát, de van egy másik útvonal, a Balkánon át, összességében tehát Magyarország felé épül a szárazföldi összeköttetés, innen pedig elérik Észak- és Nyugat-Európát. A Belgrád–Budapest már tény. A többi pedig folyamatban van, tárgyalások alatt.
Kevesen látták be a vasúti fejlesztések fontosságát tíz évvel ezelőtt, és még mindig vannak, akik kételkednek benne, de Kína, amely nagy tapasztalatra tett szert e téren előbb belföldön, majd külföldön, például Afrikában is – komolyan gondolja. Én pedig azt, hogy nekünk ebben helyünk van. Az Ikarusban most tanultuk meg azt, amire a jövőben szükség lesz.
– Közben a kínaiak a Videotont is megkeresték...
– Igen, méghozzá az AI-technológia ügyében, és ez is azt mutatja, hogy mintha jobban szeretnének beépülni a nyugat-európai gazdaságba. Hogy erre kitől kaptak zöld utat, azt nem tudom – talán Amerikától, talán Franciaországtól. A németektől biztos nem. De a mozgás látszik.
– A Műszertechnikáról ritkábban esik szó. Mit érdemes tudni róla 2025-ben?
– A Műszertechnika az a „gyerekem”, akire a legkevesebbet kell figyelni, mert mindig hozza a formáját. Fülöp-Král Nóra kiválóan vezeti a céget, és jó példa arra, hogy ha van szakértelem, gyártási kapacitás és megbízhatóság, akkor mindig lesz munka. Több új, komoly projekt indult az elmúlt években. Ez biztató jel: piaca van annak, amit csinálunk.
– Egy korábbi interjúnkban részletesen végigvettük az úgynevezett piszkos tizenhárom történetét. A Videoton beszámolóját hallgatva most eszembe jutott, hogy vajon másokat is meg lehetett volna menteni?
– Ezek a cégek – a Videotontól kezdve a többi nagyvállalatig – mind a KGST-re termeltek. Ez volt a piacuk, ez volt a logikájuk. Amikor a KGST összeomlott, akkor nem egyszerűen csökkent a kereslet, hanem eltűnt. Ez azt jelentette, hogy nincs levegő, nincs piac, nincs megrendelés. A Videoton és mondjuk a Richter azért élte túl, mert nagyon gyorsan meg tudta találni az új piacait. A többiek nagy része nem.
A nagy politikai rendszerváltások általában gazdasági összeomlással járnak. Tehát, ha valakit okolni lehet, akkor az maga a rendszerváltás, de azt meg kellett csinálni. És vitathatatlan az is, hogy nem lehetett fenntartani egy olyan gazdasági modellt, amelyben a belső termelékenység rossz volt, a hatékonyság gyenge. Mára sokan elfelejtették, hogy ezek a vállalatok már a rendszerváltás előtt is bajban voltak. Nagyon kevesen mondják ezt ki, de a „piszkos tizenhárom” már a ’80-as évek közepétől fuldoklott. Nem voltak versenyképesek, rosszak voltak a teljesítménymutatók, a gyárkapukon belül hatalmas a munkanélküliség úgy, hogy papíron közben mindenki dolgozott.
– Tehát a bukás nagyjából kódolva volt, ha jól értem. És mit gondol azokról az álmokról, hogy legalább néhányat fel kéne támasztani közülük?
– Ha lassabb a politikai átmenet, ha a KGST-t nem egyetlen mozdulattal szüntetik meg, akkor talán simább lett volna az átmenet. Nézze, amit ma sokan nem látnak: ezek az egykori óriásvállalatok fizikailag sem léteznek már. Széthordták őket. A Csepel Művek területére ma bemegy az ember, és azt látja, hogy csarnokok helyén telephelyek vannak, cégek tucatjai.
Egy EMG-t ma már visszaépíteni lehetetlen. Nem azért, mert nincs hozzá akarat, hanem mert nincs mit visszaépíteni. A telephely nincs meg, a gyártósor nincs meg, a mérnöki tudás szétszóródott, a beszállítói lánc eltűnt. És akkor még nem beszéltünk a tulajdonosi kuszaságokról… Amit viszont lehet – és ezt csináltuk mi is –, az az, hogy új alapokra helyezve megkeressük a helyünket a világban.
– Azt hiszem ez már nem csak az egyes vállalatokra, hanem általában Magyarországra is igaz. Milyennek látja Magyarország jövőképet?
– Úgy gondolom, hogy Magyarország helyzete kifejezetten jó, mert Orbán Viktor időben megértette, hogy a világ többpólusúvá válik. Épített ki és tart fenn nagyon jó kapcsolatot az oroszokkal, a kínaiakkal, az amerikaiakkal és a türk államokkal is.
A nyugat-európai vezetőkkel, nem, nekik ő szálka a szemükben, de az a garnitúra meg változni fog. Ez biztos. És velük együtt változik majd az Európai Unió szerkezete, mozgástere és gazdasági súlya is. Nekünk ebben a változásban kell stabil helyet találni. A magyar külpolitika most ebbe az irányba tart, és ez szerintem nagyon jó dolog.
A világ átalakulóban van, és nekünk ebben helyet kell találnunk. Ez a lényeg.
Széles Gábort december 12-én a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara életműdíjjal tüntette ki „az üzleti életben emberségességet és példamutatást tanúsító, sikeres vállalkozói tevékenysége, társadalmi felelősségvállalása, több évtizedes magas színvonalú, értékteremtő munkássága elismeréséül”.
