Gazdaság
Importigényes beruházások
Az Európai Unió országaiba irányuló kivitel jobban növekedett a behozatalnál az év első négy hónapjában, az összesített külkereskedelmünkben viszont fordított a helyzet
Áprilisban az export euróban kifejezett értéke 3,8, az importé hét százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest, a kereskedelmi mérleg többlete 245 millió euró volt, 238 millió euróval kevesebb a tavaly áprilisinál – jelentette tegnap második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az év első négy hónapjában az export 5,3 százalékkal, az import 7,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a 2,098 milliárd eurós mérlegtöbblet 532 millió euróval kisebb, mint a tavalyi azonos időszakban volt. Az export növekedési üteme tavaly június óta egyszer sem érte el az importét, amit a fogyasztás és a beruházások élénk növekedése magyaráz.
Január–áprilisban a gépek, szállítóeszközök kereskedelméből négymilliárd eurót meghaladó, az élelmiszerek, italok és dohánytermékek forgalmából 754 millió euró aktívum származott, míg az energiahordozók négyhavi importtöbblete 1,744 milliárd euróra rúgott, és a feldolgozott termékek kereskedelme is 1,131 milliárd euró deficittel járt – adta hírül a távirati iroda. Az élelmiszer-kereskedelemben 11,7 százalékkal nőtt az export és kilenc százalékkal az import euróban számolt értéke tavaly január–áprilishoz mérve. Az energiaimport-számla 2,740 milliárd euró volt, 21,1 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál, de 19,5 százalékkal nőtt az export is, főleg a gáz és az elektromos áram kivitele, 78, illetve 74,6 százalékkal. A feldolgozott termékek exportja alig fél, importja 5,8 százalékkal nőtt, az 1,131 milliárd euró deficitből a vas-, acél-, színesfém- és más fémtermékek importtöbblete összesen 1,317 milliárd eurót tett ki az első négy hónapban. Ezzel szemben a gyógyszerek külkereskedelméből 423, a gumigyártmányokéból 289 millió euró aktívum származott. Az Európai Unió országaiba menő export nyolc százalékkal nőtt euróban számolva, míg az import 3,1 százalékkal, amiből a négyhavi exporttöbblet 4,639 milliárd euróra emelkedett. Az exportunk annak ellenére emelkedik, hogy az eurózóna mutatói romlanak.
