A brókerbotrányok eleve kódolva vannak, ugyanis a pénzügyi szférában nem keletkezik reáljövedelem, csak a meglévőt osztják szét, tehát ha valaki nyer, a másik szükségképpen veszít.
Brókerekhez az emberek akkor viszik a pénzüket, ha a kereskedelmi bankok vagy az állampapírok kamataival nincsenek megelégedve – jelentette ki lapunknak Lóránt Károly közgazdász, aki szerint a sorozatos pénzügyi válságokhoz és nagyarányú eladósodáshoz a spekulációk vezettek, például az Európai Unió is szétesett hitelezők és adósok szembenálló csoportjaira. „A folyamatból Magyarország sem maradt ki, gondoljunk csak arra, hogy a korábbi, szocialista kormány az ország külső adósságát megháromszorozta, aminek a devizaeladósodás csak egy része” – hangsúlyozta a szakértő.
Lóránt Károly közgazdász szerint aki meg akarja őrizni a pénze értékét, az vegyen államkötvényt (Fotó: Csudai Sándor)
– Van-e valamilyen sajátossága a hazai brókerbotrányoknak?
– A hazai brókerbotrányok nem valami különlegességek, hanem szerves részei azoknak a pénzügyi szédelgéseknek, amelyek feltehetően azóta folynak, amióta az emberek pénzt használnak. Kenneth Rogoff neves amerikai közgazdász nyolc évszázad pénzügyi válságait tekintette át, és a tapasztalatokat a Most más idők járnak (This Time is Different) című könyvben foglalta össze. Az öt kontinens hatvanhat országát átfogó tanulmány címe arra utal, hogy a pénzügyi spekulációkból nem tanul az emberiség, mindig jönnek újabb generációk és újabb pénzügyi buborékok, amikor azt gondolják, hogy a felfelé menő árak örökké fognak tartani, mert most nem úgy van, mint régen, az előző válságnál. John Kenneth Galbraith, szintén egy híres amerikai közgazdász pedig magyarul is megjelent rendkívül szórakoztató könyvet írt az elmúlt négy évszázad spekulációiról, kezdve az 1636-os holland tulipánmániától – amikor egy tulipánhagyma egy lovas kocsi árát érte lovastól; persze csak egy darabig – egészen az 1987-es amerikai pénzügyi válságig, amikor a bóvlikötvénypiac összeomlott. Könyvének tanulságai és egyben utolsó mondatai a következőképpen hangzanak: „Mikor és milyen területen zajlik majd le a következő nagy spekulációs epizód? Az értékpapírpiacokon? Műtárgyakban? Antik gépkocsikban? Ezekre nincsen válasz; senki sem tudja…”
– Mi az, ami „biztos”?
– Egyvalami kétségtelenül: újabb és még több ilyen epizód történik majd. A bolondokat, ahogyan mindig is mondták, valóban megszabadítják a pénzüktől. Ilyenek sajnos azok is, akik az általános derűlátás hatására pénzügyi lángelmének érzik magukat. Így van ez évszázadok óta, és így lesz még sokáig. John Kenneth Galbraith az említett könyvet 1990-ben írta, még megérte az ázsiai pénzügyi válságot, 2006-ban halt meg kilencvennyolc éves korában.
– Mit kellett volna tenni, hogyan lehetett volna elkerülni a brókerbotrányokat?
– A hazai pénzügyi botrányok is az általános tendenciára vezethetők vissza. A múlt század nagy gazdasági válsága után alaposan beszabályozták a pénzügyi szférát, például szétválasztották a befektetői és a kereskedelmi banki tevékenységet (Glass-Steagall törvény Amerikában), ám évtizedek múlva kihalt az a nemzedék, amelynek a nagy válság még közvetlen élménye volt, és az 1990-es évektől elkezdték a pénzügyi szféra szabályainak lebontását, a deregulációt. Ez azután sorozatos pénzügyi válságokhoz és nagyarányú eladósodáshoz vezetett, például az Európai Unió is szétesett hitelezők és adósok szembenálló csoportjaira. A folyamatból Magyarország sem maradt ki, gondoljunk csak arra, hogy a korábbi, szocialista kormány az ország külső adósságát megháromszorozta, amelynek a devizaeladósodás csak egy része.
– Mennyire szigorúak a hazai szabályok a pénzügyi közvetítőkre vonatkozóan?
– A pénzügyi deregulációval függnek össze a brókerbotrányok is, amelyek eleve kódolva vannak, ugyanis a pénzügyi szférában nem keletkezik reáljövedelem, csak a meglévőt osztják szét, tehát ha valaki nyer, a másik szükségképpen veszít. Brókerekhez az emberek akkor viszik a pénzüket, ha a kereskedelmi bankok vagy az állampapírok kamataival nincsenek megelégedve. Csakhogy, mint ahogy azt az Egyesült Államokra vonatkozó évszázados adatsorok bizonyítják, a tőzsdeindex hosszú távon nem fejlődik gyorsabban, mint a gazdaság maga, amelynek fejlődését viszont az állampapírok kamatai mutatják helyesen, tehát az állampapír hozamánál magasabbat ígérők előbb-utóbb szükségszerűen tönkremennek, ez történt most például a Questorral. Bár nehéz megelőlegezni a részletes vizsgálat eredményeit, valószínűleg nem állunk messze a valóságtól azzal a feltevéssel, hogy itt egy hosszan tartó pilótajátékról van szó, amely természeténél fogva egyszer csak bedőlt. A magas – államkötvényekét meghaladó – hozamokat azért fizethette hosszú ideig a cég, mert az újabb és újabb kuncsaftok friss pénzt vittek a rendszerbe. Mivel viszonylag szolidan csinálták, hosszú ideig úgy tűnhetett, hogy a cég megbízható és jól fizet, amely azután újabb kuncsaftokat vonzott, és ezt a cég erőteljes reklámkampánya is támogatta.
– Hogyan lehet elkerülni a jövőben, hogy pénzügyi közvetítők ne dőljenek be a polgárok, valamint az állam pénzével?
– Az elmondottakból következik, hogy a brókerbotrányokat a jövőben sem lehet elkerülni, semmilyen szabályozás nem ment meg attól, hogy a spekulációnak vesztesei legyenek, és ezzel tisztában kell lenniük azoknak, akik a magasabb hozam reményében brókerekhez viszik a pénzüket. Aki meg akarja őrizni pénzének az értékét, az vegyen államkötvényt, aki pedig a szerencséjét próbálgatja, az mehet a brókerekhez, de tudomásul kell vennie, hogy a pénzét el is veszítheti.
– Hogyan lehet kiszűrni a piramis- vagy pilótajátékokat?
– A reális kamatot a GDP folyó áras növekedése fejezi ki – hiszen így növekszenek a jövedelmek –, ez pedig ütemben egyenlő a reálnövekedés és az infláció összegével. Válságmentes időszakban az államkötvények kamatának és a jegybanki kamatnak is ezt kell tükröznie. Ha az így kiadódó kamatnál valamely intézmény lényegesen többet ígér, szinte biztos, hogy pilótajátékot űz, és mehetnek az ellenőrök leállítani a tevékenységet.
– És a szigorú szabályozás?
– A szabályozással talán csak a spekuláció mértékét lehetne befolyásolni, például a mérlegek és az eredményelszámolások éves ellenőrzése, esetleg az eszközök – amibe a brókerház fekteti a pénzt – minőségének értékelése, amelyet a bankok számára egyébként a bázeli egyezmények előírnak, korai figyelmeztetést nyújthatnak arról a kockázatról, amelyet a befektetőknek viselniük kell. A kockázat és a veszteség azonban nem elkerülhető, mert a brókercégek olyan hozamokat ígérnek, amelyeket a reálgazdaság nem termel ki, tehát valaki szükségképpen veszíteni fog.
– Lehet állami pénzt tartani brókercégben?
– Természetesen a minisztériumok és más állami intézmények nem spekulálhatnak a költségvetési pénzekkel, de erre – úgy tudom – eddig is volt törvény, amit egyszerűen be kellett volna tartani.
– Kárpótolni kell-e a Quaestor befektetőit?
– A pórul járt befektetők teljes kárpótlása szerintem nem helyes dolog, mert az érintetteknek a saját kárukon meg kell tanulniuk, hogy ha spekulálnak, elveszíthetik a pénzüket.
– Bűncselekményről vagy szimpla spekulációról beszélhetünk a hazai brókerbotrányok kapcsán?
– Sokan úgy látják, hogy bűncselekmények történtek. Ez nem biztos, hogy így van, mert a veszteség, a nagy veszteség is, a rendszerbe van kódolva, hiszen alapvetően spekulációról van szó. Ezzel együtt nem kizárható a bűncselekmény sem. Különösen akkor, ha visszaemlékszünk a szocialisták volt, polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli minisztere, Katona Béla lemondásakor tett kijelentésére, hogy a szervezett bűnözés már elérte a politika szintjét.
