Forma-1
Nagy változtatások a Forma-1-ben
Norris több előzésre és nagyobb káoszra számít

A McLaren brit kiválósága szerint a csaknem ötszáz lóerős elektromos kiegészítő hajtás alaposan átvariálhatja a futamokat.
„Több előzés, több párbaj lesz, és több olyan helyzet, amikor egy pilóta próbálja védeni a pozícióját. Az ebből adódó jojó-effektusok pedig általában kaotikus jelenetekhez vezetnek” – fejtette ki a 26 éves versenyző, aki kitért az elektromos hajtást maximálisan kiaknázó, úgynevezett „boost” gomb szerepére.
„Ennek a gombnak a megnyomásával védekezni lehet egy hátulról érkező támadás ellen, illetve meg lehet indítani egy előzést is annak függvényében, hogy mennyire van feltöltve az akkumulátor. A plusz erőt fel lehet egyszerre használni, vagy elosztva a körön át. Ehhez járul még az előzési üzemmód, amely akkor használható, ha két autó között legfeljebb egy másodperc a különbség, ez egy kis időre még több elektromos hajtást biztosít – persze ha a pilóta a gáz elvételével feltölti az akkumulátort” – magyarázta Norris, megerősítve, hogy a legnagyobb kihívást jelenleg az akkumulátor megfelelő használata jelenti.
Közölte, a versenyzőknek tudniuk kell, hogy mikor érdemes bevetni a plusz erőt, amely komoly gyorsulással jár, de csak rövid ideig.
„Alkalmazkodnunk kell, de ha nem nyerek több vb-címet, én már akkor is elértem az életcélomat. Örülök, hogy ez megadatott nekem” – tette hozzá.
A Forma-1-es idény március 6-án startol Ausztráliában, a sorozat 24 hétvégéből áll majd, a Magyar Nagydíjat pedig július 24-26-án rendezik a Hungaroringen.
