„Élete első Hungaroringen zajló versenyhétvégéjén rögtön pole-pozíciót szerzett Molnár Martin a brit F3-ban (hivatalos nevén GB3), így ő kezdheti az élről a hétvége első, szombat délután rajtoló futamát. Ez Martin első pole-ja a sorozatban” – áll a lapunkhoz eljuttatott közleményben.
Két teljes napnyi gyakorlás után szombaton reggel 9 órától elkezdődött a brit Forma–3 hungaroringi fordulójának éles része, hiszen megrendezték a kétfordulós időmérőt. Molnár Martin a csütörtöki tesztnapot az összesített köridőtáblázat harmadik helyén zárta Deagen Fairclough és Nikita Bedrin mögött, majd pénteken, immár a hivatalos szabadedzéseken megismételte ugyanezt, hiszen az első három helyezett sorrendje az összesítésben nem változott, a magyar versenyző ugyanakkor jócskán faragott a különbségen a tavalyi bronzérmessel szemben.
Így érkeztünk el az időmérőhöz, amelynek első, 15 perces felvonása szokás szerint az első futam rajtsorrendjéről döntött. A gumimelegítő körök után pedig olyasmi történt, amiről minden magyar drukker álmodott: Martin 1:35,956-os körrel az élre repítette a 2-es rajtszámú Rodin-autót, megelőzve a körét előtte befejező, a hétvége eddigi két napját uraló Fairclough-t, majd az eddigi 5 futamból 3-at megnyerő Nikita Bedrin is csak a magyar versenyző mögé sorolt be.






