Csütörtökön a trencséni várban rendezték meg a visegrádi négyek (V4) államfőinek csúcstalálkozóját, amelyen Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is részt vett. A megbeszélések fókuszában a közös európai érdekérvényesítés, az EU bővítése, az ukrajnai háború következményei, valamint a kontinens ipari versenyképességének megerősítése állt.
A trencséni államfői csúcs középpontjában a közös érdekek, az új lehetőségek és az a V4-es összefogás állt, amellyel a régió országai uniós szinten is megerősíthetik pozícióikat, és hatékonyabban képviselhetik stratégiai célkitűzéseiket. Az Európai Bizottság elnökének jelenléte lehetőséget adott arra, hogy ezeket az elképzeléseket tágabb, összeurópai kontextusban is megvitassák.
Peter Pellegrini szlovák államfő délelőtt a várudvaron fogadta a delegációkat.
A megbeszéléseken kiemelt témaként szerepelt az Európai Unió bővítése, amely a kontinens stabilitása és biztonsága szempontjából egyaránt kulcsfontosságú. A vezetők részletesen tárgyaltak az ukrajnai helyzetről – különös tekintettel a civil lakosság és a kritikus infrastruktúra védelmére –, az igazságos és tartós béke megteremtését célzó diplomáciai erőfeszítésekről, valamint a háború utáni újjáépítés kérdéseiről. Emellett egyeztettek a megfizethető energiaellátás biztosításáról, a versenyképes ipar fenntartásáról és a régió átfogó biztonságpolitikai kihívásairól.
A bővített formátumban zajló találkozót követően a négy államfő délután fél háromkor tartott sajtótájékoztatót a tárgyalások eredményeiről.
Pellegrini: A V4-ek már nem a nyugati demokráciák kistestvérei
Peter Pellegrini házigazdaként hangsúlyozta: örömmel üdvözli a vendégeket Európa kulturális fővárosában, Trencsénben. Kiemelte, hogy most első alkalommal került sor a V4-es államfők és az Európai Bizottság elnökének közös találkozójára. A szlovák elnök szerint a visegrádi együttműködés három és fél évtizedes sikeres működése is igazolja, hogy a közép-európai államok már nem a nyugat-európai demokráciák „kisebb testvérei”.
Pellegrini felidézte az Ursula von der Leyennel közösen megvitatott stratégiai kérdéseket, amelyek közül első helyen az unió bővítését említette. Kijelentette, hogy a bővítésnek továbbra is a figyelem fókuszában kell maradnia. Moldovának és Ukrajnának is a saját tempójában kell haladnia az integrációs úton, és egyik ország sem fékezheti a másikat. A politikus elismerte, hogy szükség lehet a csatlakozási folyamat átfogó reformjára, de leszögezte: az új tagállamok felvételéről szóló végső döntésnek minden esetben egyhangúnak kell maradnia.
A szlovák államfő hangsúlyozta, hogy mindent meg kell tenni az ukrajnai béketeremtés érdekében, és ebben az EU-nak is aktív szerepet kell vállalnia. Figyelmeztetett arra, hogy a háború kimeríti Európát, és Kijev támogatása miatt jelentős források hiányoznak a kontinensről. A tárgyalások során kiemelt figyelmet fordítottak arra is, hogyan tudja Ukrajna fenntartani a biztonságos energiaellátást a folyamatos orosz támadások árnyékában.
A legégetőbb kérdésnek ugyanakkor a megfizethető energiaárak és az európai ipar versenyképességének ügyét nevezte, amihez szerinte olyan közös európai megoldásra van szükség, amelyben a V4-ek egységes álláspontot képviselnek.
Pavel: Az ukrajnai háború kérdésében vannak véleménykülönbségek
Petr Pavel cseh köztársasági elnök örömét fejezte ki, hogy a V4-csoport idén kifejezetten dinamikusan működik. Hangsúlyozta az EU-bővítés támogatását, de figyelmeztetett: ez a folyamat nem járhat a közösség destabilizálásával. Kiemelte, hogy Montenegró felvétele erős motivációt jelenthetne a többi csatlakozni szándékozó állam számára is.
Pavel nyíltan elismerte, hogy az ukrajnai háború kérdésében a nézőpontok nem teljesen azonosak a V4-es formátumon belül. Ugyanakkor aláhúzta: erős és egységes európai fellépésre van szükség, és a jövőben is fenn kell tartani az orosz agresszorral szembeni szankciókat.
Az energiaellátás kapcsán a cseh elnök megjegyezte: nem lenne szerencsés, ha Európa – miután felszámolja a megbízhatatlan partnerekkel szembeni függőségét – egy másik, hasonlóan kiszolgáltatott viszonyba kerülne.
Nawrocki: Elfogadhatatlanok a versenyképességet gyengítő brüsszeli lépések
Karol Nawrocki lengyel államfő úgy fogalmazott, hogy az unió migrációs- és klímapolitikája több tekintetben is elhibázott. Ezekben a kérdésekben – bár a V4-ek véleménye nem minden apró árnyalatban egyezik meg – az alapkérdésekben erős az érdek- és nézetazonosság a négy állam között. Kiemelte az európai államok védelmi képességeinek növelését, amelynek a NATO meglévő kapacitásait kell kiegészítetnie.
A lengyel politikus aláhúzta: elfogadhatatlanok Brüsszel azon lépései, amelyek gyengítik a kontinens iparának versenyképességét, és határozottabban ki kell állni a gazdák érdekei mellett.
Nawrocki hangsúlyozta, hogy Lengyelország az elmúlt években rendkívül sokat tett saját energiabiztonságának megteremtéséért. Emlékeztetett arra is, hogy a közép-európai államok komoly tapasztalatokkal rendelkeznek az atomenergetika terén. Külön kiemelte az észak-déli közlekedési folyosó kiépítésének szükségességét, amelynek véleménye szerint a régió védelmi és logisztikai képességei szempontjából is kiemelt jelentősége van.
Baka: Kiemelt jelentősége van a szomszédos államok szoros kapcsolatának
Baka András magyar köztársasági elnök hangsúlyozta, hogy a jelenlegi szlovák V4-elnökség ambiciózus célokat fogalmazott meg, ami kiváló alapot ad a régiós együttműködés folytatásához. Emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi biztonsági kihívások komoly felelősséget rónak az egész kontinensre, ebben a helyzetben pedig felértékelődik a szomszédos államok szoros kapcsolatának jelentősége.
A magyar államfő fontosnak nevezte, hogy a legtöbb kérdésben egyetértés van a V4-ek között, ugyanakkor azokban az ügyekben is fenntartják a folyamatos párbeszédet, amelyekben nincs teljes véleményazonosság. Kiemelte, hogy komoly előrelépés történt a magyar-ukrán kapcsolatokban, miután megállapodás született a kárpátaljai magyarság oktatási jogairól.
Baka reményét fejezte ki, hogy a visegrádi együttműködés a jövőben is hatékonyan hozzájárul a régió és a tágabb kontinens fejlődéséhez, valamint biztonságához.
Közös nyilatkozat az EU-bővítés és a stratégiai célok mellett
A csúcstalálkozó végén Pellegrini, Pavel, Nawrocki és Baka közös nyilatkozatban erősítették meg elkötelezettségüket az EU bővítése iránt. „A csatlakozási folyamatnak továbbra is igazságosnak, szigorúnak és kiszámíthatónak kell lennie, és jutalmaznia kell a kézzelfogható előrelépéseket és reformokat” – szögezték le a dokumentumban. Hozzátették: történelmi tapasztalataik alapján a V4-ek készek támogatni a tagjelölt országokat, többek között a Nemzetközi Visegrádi Alap révén.
Ukrajnával kapcsolatban az államfők a politikai, pénzügyi, humanitárius, gazdasági és katonai segítségnyújtás folyamatosságának szükségességét hangsúlyozták, mindezt az EU-tagállamok egyéni biztonság- és védelmi politikájának, valamint nemzeti érdekeinek tiszteletben tartásával. Kijelentették, hogy Ukrajna európai integrációjának valós reformokon és a társadalmi megújuláson kell alapulnia, a V4 pedig kész gyakorlati együttműködéssel és regionális tapasztalatainak átadásával hozzájárulni ehhez a folyamathoz.
Az energetikát érintve a vezetők úgy foglaltak állást, hogy az EU-nak összehangolt intézkedésekkel kell reagálnia a magas energiaárakra európai és nemzeti szinten is, az azonnali segítséget pedig hosszú távú, rendszerszintű megoldásokkal kell ötvöznie. Szorgalmazzák a határokon átnyúló infrastrukturális beruházásokat, az energiatárolók építését és a diverzifikációt, amely magában foglalja az atomenergiát és más alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiák alkalmazását is.
„Meggyőződésünk, hogy az unió bővítése, Ukrajna támogatása, valamint a megfizethető és biztonságos energia stratégiai prioritás” – zárták közös nyilatkozatukat a V4-es országok államfői – írta a ma7.sk.







