Az Európai Uniónak fel kell lépnie az Oroszországgal szembeni szankciók iránti csökkenő elköteleződés ellen, és tovább kell erősítenie a Moszkvára nehezedő gazdasági nyomást – jelentette ki Valdis Dombrovskis gazdaságért felelős uniós biztos az Euractiv brüsszeli hírportálnak adott, szerdán közzétett interjújában.
A lett politikus nyilatkozatára azután került sor, hogy az uniós tagállamok kedden megállapodtak Aliser Uszmanov és Mihail Fridman orosz oligarchák eltávolításáról az EU szankciós listájáról. Uszmanov levételét Franciaország, Fridmanét pedig Luxemburg kezdeményezte. A két milliárdost 2022-ben helyezték uniós szankciós jegyzékbe – tudta meg az MTI.
Dombrovskis hangsúlyozta, hogy a tagállamoknak egységesen kell fellépniük, és nem szabad megosztottságukkal gyengíteniük a Moszkvával szembeni intézkedéseket, ugyanis „Oroszország pontosan erre vár”.
„Érthető, hogy lankad az elszántság, mivel az ukrajnai háború már a közel öt éve tart. Ám az EU kezdetektől elkötelezte magát amellett, hogy ameddig csak szükséges, támogatja Ukrajnát és fenntartja az Oroszországra nehezedő nyomást. Fontos, hogy kitartsunk ezen a téren” – fogalmazott.
Lettország hétfőn még ellenezte a két üzletember szankciós listáról való eltávolítását, kedden azonban feloldotta vétóját. Az Oroszországgal szembeni uniós szankciók meghosszabbításához valamennyi tagállam jóváhagyása szükséges.
Az Euractiv felidézte, hogy a szankciós politikával kapcsolatos tagállami ellentétek korábban is lassították az uniós döntéshozatalt. Görögország például júliusban több héten át hátráltatta a Moszkvával szembeni 21. szankciós csomag elfogadását, miközben mentességet kért az orosz cseppfolyósított földgáz importjára vonatkozó tilalom alól.
Arra a kérdésre, hogy az EU-nak meg kellene-e szüntetnie a szankciós döntéseknél alkalmazott egyhangúsági követelményt, Dombrovskis úgy válaszolt: erre rövid távon nincs lehetőség. Ehhez ugyanis módosítani kellene az uniós szerződéseket, amihez szintén minden tagállam hozzájárulására szükség lenne.
Az uniós biztos szerint ezért inkább a politikai akaratot kell megerősíteni Ukrajna további támogatására és a Kremlre nehezedő gazdasági nyomás fokozására. Mint mondta, az elmúlt időszakban több kezdeményezés is született a háború lezárására, Moszkva azonban szerinte nem mutatott érdeklődést irántuk, és folytatni kívánja katonai fellépését.
„Ilyen helyzetben az egyetlen út az Oroszországra gyakorolt nyomás fokozása. Nyilvánvaló, hogy Putyin és Oroszország nem fog magától leállni, meg kell őket állítani” – hívta fel a figyelmet.







