Európai Unió

Fico szerint Macron lehetne az EU következő vezetője

Emmanuel Macron francia elnök az egyetlen európai politikus, aki képes lehet az Európai Unió vezető szerepének betöltésére – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök egy diákok előtt tartott beszédében a Kommerszant beszámolója szerint.

Fico szerint Macron lehetne az EU következő vezetője
Robert Fico, szlovák miniszterelnök
Fotó: AFP/Pool/Alex Brandon

Fico úgy fogalmazott: Európának olyan vezetőkre van szüksége, akik világos jövőképpel rendelkeznek, és képesek megmondani, mit kell tennie az uniónak a túlélés érdekében. Szerinte ennek hiányában az EU ugyanabba a válságos helyzetbe kerülhet, mint a NATO, amelyet a szlovák kormányfő „siralmas állapotúnak” nevezett.

Beszédében Fico az EU egységének hiányáról, valamint a közös külpolitika gyengeségéről is beszélt. Külön kitért az Egyesült Államok európai katonai jelenlétének átalakulására, emlékeztetve arra, hogy Washington csökkenteni kívánja németországi csapatainak számát, és elállt attól is, hogy páncélos dandárt telepítsen Lengyelországba.

A szlovák miniszterelnök szerint ebből az következik, hogy Európának hosszabb távon saját maga biztonságáról kell gondoskodnia, ami jelentős kiadásokkal jár majd. Úgy véli, ehhez új vezetésre és világos stratégiai irányvonalra lesz szükség.

Emmanuel Macron jelenlegi elnöki mandátuma 2027 májusában jár le, és az alkotmányos szabályok miatt nem indulhat újra. A francia politikus korábban köztisztviselőként, befektetési bankárként és gazdasági miniszterként is dolgozott, mielőtt Franciaország elnöke lett.

Kapcsolódó írásaink