Teniszkönyök és ugrótérd: megtalálhatták a makacs fájdalom okát

„Az inak alapvetően érzékenyek a túlhasználatra” – magyarázza Jess Snedeker, az ETH Zürich és a zürichi Balgrist Egyetemi Kórház ortopédiai biomechanika professzora. „Rendkívül nagy terhelést kell elviselniük, miközben az izmok teljes ereje a viszonylag vékony inakra összpontosul, amelyek ezt az erőt a csontváz mozgásává alakítják.”

Az orvosok ezeket a rendellenességeket tendinopátiának nevezik. Az ortopédiai szakrendeléseken az egyik leggyakoribb problémát jelentik, ugyanakkor a hatékony kezelési lehetőségek korlátozottak. A fizioterápia enyhülést hozhat, de súlyosabb esetekben gyakran csak mérsékelt javulást eredményez. Emiatt a kutatók régóta keresik a pontosabb magyarázatot arra, mi áll valójában az ínbetegségek hátterében, hogy célzottabb kezeléseket fejleszthessenek ki.

A Snedeker és Katrien De Bock, az ETH Zürich mozgás- és egészségtudományi professzora által vezetett kutatócsoport most fontos áttörést ért el. Azonosították a HIF1 nevű fehérjét, amely központi szerepet játszik az ínbetegségek kialakulásában. A HIF1 egyik funkciója, hogy transzkripciós faktorként működik, vagyis a sejtekben bizonyos gének működését szabályozza.

Korábbi vizsgálatok már kimutatták, hogy a sérült inakban megemelkedik a HIF1 szintje, ám nem volt világos, hogy a fehérje csupán együtt jár a betegséggel, vagy közvetlenül okozza is azt. A kutatócsoport egereken végzett kísérletek és emberi ínszöveteken végzett vizsgálatok segítségével bizonyította, hogy a HIF1 nem pusztán jelen van a betegség során, hanem aktívan kiváltja azt.

Az egérkísérletek során a kutatók vagy tartósan aktiválták a HIF1-et, vagy teljesen kikapcsolták annak működését. Azoknál az egereknél, amelyekben a HIF1 folyamatosan aktív volt, ínbetegség alakult ki még túlzott terhelés nélkül is. Ezzel szemben azoknál az állatoknál, amelyek ínszövetében a HIF1-et kikapcsolták, nem fejlődött ki tendinopátia még fokozott terhelés esetén sem.

A kutatócsoport a kórházban végzett ínműtétek során gyűjtött emberi ínsejteket is vizsgált. Mind az egerek, mind az emberi minták esetében a magasabb HIF1-szint káros szerkezeti változásokat idézett elő az inakban. Különösen a kollagénrostok közötti keresztkötések száma növekedett meg, amelyek az inak szilárdságát és szerkezetét biztosítják.

„Ez ridegebbé teszi az inakat, és rontja mechanikai működésüket” – magyarázza Greta Moschini, a kutatás vezető szerzője, aki De Bock és Snedeker kutatócsoportjában doktorandusz. A kutatók azt is megfigyelték, hogy az ínszövetbe fokozottan nőnek be erek és idegek. „Ez magyarázatot adhat a tendinopátiában gyakran jelentkező fájdalomra” – teszi hozzá Moschini.

„Vizsgálatunk nemcsak új megvilágításba helyezi a betegség kialakulását, hanem azt is megmutatja, mennyire fontos az ínproblémák korai kezelése” – hangsúlyozza Snedeker. Külön kiemeli a fiatal sportolókat, akiknél a tendinopátia gyakran még visszafordítható szakaszban jelentkezik.

Idővel azonban a HIF1-hez köthető károsodás felhalmozódhat és maradandóvá válhat. „A HIF1 által okozott károsodás az ínszövetben fokozatosan felgyűlhet, és egy ponton visszafordíthatatlanná válhat. Ilyenkor a fizioterápia már nem segít, és jelenleg az egyetlen megoldás a beteg ínszakasz műtéti eltávolítása.”

Most, hogy a HIF1-et az ínbetegségek molekuláris mozgatórugójaként azonosították, adódik a kérdés: lehetséges-e olyan gyógyszereket kifejleszteni, amelyek gátolják a HIF1 működését, és így megelőzik vagy visszafordítják a tendinopátiát?

De Bock szerint a válasz nem egyszerű. A HIF1 fontos szerepet játszik a szervezetben az alacsony oxigénszint (hipoxia) érzékelésében és az arra adott alkalmazkodási válaszok beindításában. „A HIF1 teljes szervezetre kiterjedő gátlása valószínűleg mellékhatásokkal járna” – mondja.

Az egyik lehetőség az lehet, hogy sikerül kifejezetten az ínszövetben csökkenteni a HIF1 aktivitását. De Bock szerint azonban ígéretesebb stratégia lehet a HIF1-hez kapcsolódó biológiai folyamatok részletesebb feltérképezése. Ha sikerül azonosítani azokat a molekulákat, amelyeket a HIF1 befolyásol vagy szabályoz, biztonságosabb és pontosabb terápiás célpontok válhatnak elérhetővé a tendinopátia kezelésében. A kutatás ezen a téren már folyamatban van.