Az ásítás meglepő dolgot okoz az agyadban

Az ausztráliai New South Wales Egyetem kutatói szerint a felfedezés fontos nyomra vezethet annak megértésében, hogy az emberek (és sok más faj) miért fejlesztették ki az ásítás képességét.

A kutatócsoport MRI-vel vizsgálta 22 egészséges résztvevő fejét és nyakát, miközben az alanyoknak ásítaniuk, mély lélegzetet venniük, visszatartani az ásítást és normálisan lélegezniük kellett.

Mivel az ásítás és a mély légzés hasonló mechanizmusokkal működik, a kutatók azt várták, hogy a felvételeken is hasonlóan fognak kinézni. Meglepő módon a képek egy fontos különbséget mutattak: a mély légzéssel ellentétben az ásítás a cerebrospinális folyadékot (CSF) eltávolította az agyból.

„Az ásítás a CSF-et a mély légzéssel ellentétes irányba mozgatta” – mondta Adam Martinac idegtudós James Woodfordnak a New Scientist magazinban.

„És mi csak ültünk ott, és azt gondoltuk: hű, ezt biztosan nem vártuk.”

Ez nem minden esetben volt megfigyelhető, és a férfiaknál ritkábban fordult elő, bár a kutatók óva intenek attól, hogy ez a szkenner interferenciájának tudható be.

Az elemzés azt is kimutatta, hogy mind a mély légvételek, mind az ásítások növelték a vér áramlását az agyból, így több hely maradt a friss vér beáramlásához.

Az ásítások nem változtatták meg a véráramlás irányát. Azonban a kezdeti szakaszban a karotisz artéria véráramlása az agyba körülbelül harmadával megnő, ami több lehetséges magyarázatot is adhat a viselkedésre.

Ezenkívül a résztvevők mindegyike egyedi ásítási mintázattal rendelkezett, amelyet minden ásításkor szorosan követtek. Ez azt jelzi, hogy mindannyian rendelkezünk egy saját központi mintagenerátorral, amely meghatározza, hogyan ásítunk.

„Ez a rugalmasság magyarázhatja a résztvevők közötti ásításminták eltéréseit, miközben megmarad a felismerhető, egyénre jellemző minta; és arra utal, hogy az ásításminták nem tanultak, hanem a neurológiai programozás velünk született aspektusai” – írják a kutatók tanulmányukban.

A következő nagy kérdés az, hogy mindez mit jelent, és miért különbözik az ásítás annyira a mély légzésétől, amikor a CSF-ről van szó, egy folyadékról, amely a központi idegrendszer zökkenőmentes működését biztosítja, tápanyagokat szállít és salakanyagokat eltávolít.

A kutatók felvetett egyik lehetőség az, hogy az ásításnak specifikus szerepe van az agy tisztításában. Egy másik elképzelés szerint ez egyfajta agyhűtő funkció.

Az ásítások valóban szorosan kapcsolódnak az agyhoz és a központi idegrendszerhez – a nagyobb agy például általában hosszabb ásításokat eredményez, ami talán egy érdekes apróság, amit megoszthat barátaival és családtagjaival, amikor legközelebb hosszabb ideig ásít.

Az ásítás továbbra is meglehetősen rejtélyes jelenség, amelynek célja nagyrészt tisztázatlan, annak ellenére, hogy sok különböző fajnál megfigyelhető viselkedés, és amely emberek és állatok között általában fertőző.

„Az ásítás rendkívül adaptív viselkedésnek tűnik, és annak fiziológiai jelentőségének további kutatása eredményes lehet a központi idegrendszer homeosztázisának megértése szempontjából” – írják a kutatók.