A magányosság ugyanolyan káros a testre, mint 15 szál cigaretta

Az ötlet mögött álló gondolat ugyanolyan egyszerű, mint provokatív: ha a stressz, a magány és a társadalmi elszigeteltség mérhető módon betegít meg, akkor miért ne fejtene ki mérhető védőhatást az ellenkezője, az életteli összetartozás?

Aki ezt nevetségesnek tartja, az az elmúlt évek kutatási eredményeit nem vette figyelembe. A magány eltolja a halálozási görbéket, gyengíti az immunrendszert és úgy hat a mitokondriumainkra, mint egy rosszkedvű személyi edző.

És pontosan itt jön be a Joy Score: az öröm, a szinkron és a társadalmi közelség nem lehet többé csak az egészséges élet hab a tortán, hanem annak biológiai felépítésének mérhető része - írja a focus.de.

A hosszú élettartamhoz több kell, mint molekulák

A hosszú élettartamot biztosító orvoslás sokáig úgy viselkedett, mintha az élet egy Excel-táblázat lenne: beírjuk az értékeket, beavatkozunk, és megkapjuk az éveket. De az egészség nem mechanikus folyamat, hanem inkább egy zenekar. És úgy tűnik, hogy most már felismerték, hogy a háttérben egy egész ritmusszekció játszik: zene, szinkron, kapcsolat, tartozás.

A tudományos alapja ennek meglepően stabil. A magányosság például hasonlóan káros, mint napi 15 cigaretta. A krónikus társadalmi távolság növeli a gyulladásos markereket, rontja az alvás szerkezetét, és akár a telomerek rövidülését is okozhatja.

Ezzel szemben a zene, a közös ritmus és a kollektív mozgás hatással van a fájdalomszabályozásra, a kötődési hormonokra és az érzelmi stabilitásra.

Ha objektíven nézzük – és a Longevity ritkán objektív –, akkor gondatlanság lenne nem mérni ezeket a tényezőket.

Hogyan lehet a laboratóriumban táncolni az örömöt

Ahhoz, hogy egy szép ötletből mérőeszközzé váljon, adatokra van szükség. Sok adatra. Ehhez a konzorcium kétnapos protokollba küldi alanyait, amely úgy hangzik, mintha egy idegtudós találta volna ki a Berghain klub előtt sorban állók között.

A kérdés egyszerű: mérhető változás történik-e a testben, amikor az emberek együtt élvezik az örömöt? A válasz új rendet teremthet a hosszú élettartam iparágában.

A kapcsolatok mint alulértékelt hajtóerő az egészséges öregedéshez

A kutatók imádják az adatokat. De amit sok idős ember döntő fontosságúnak tart, gyakran kívül esik ezeken a kategóriákon: a közelség, a jelentőség, a tartozás.

Pontosan itt látja a biogerontológia egy növekvő rést. Az iparág precíz eszközei – biomarkerek, viselhető eszközök, algoritmusok – elsősorban azt rögzítik, ami jól számszerűsíthető, de nem feltétlenül azt, ami a életminőséget meghatározza.

A Joy Score ezt a hiányosságot célozza meg: megpróbálja mérni, mi tart minket életben, mielőtt meghosszabbítaná azt.

Vagy ahogy az egyik kezdeményező fogalmazott: Minden mérhető volt – kivéve azt, ami az életet élhetővé teszi.

Mi történik, ha a boldogság mérhetővé válik?

Michael Sagner professzor a lényegre tapint: ahogy a lépésszám megváltoztatta a mozgásról alkotott elképzelésünket, úgy egy öröm-pontszám is újradefiniálhatja a kapcsolatról és az érzelmi egészségről alkotott elképzelésünket.

A hosszú élettartamhoz emberségre van szükség – nem csak mérhetőségre

Természetesen fennáll a túlzás veszélye: aki megpróbálja a boldogságot számokba sűríteni, mindig kockáztatja, hogy elveszíti annak költészetét. De éppen ez a tánc az empiria és a tapasztalat között teszi vonzóvá.

Talán itt az ideje, hogy a hosszú élettartam ne csak az életéveket számolja, hanem az élet pillanatait is. Mert az öröm nem wellness-kiegészítő – hanem biológiai input, amely megvéd, megerősít és összeköt minket.