A globális egészségügyi kihívás, amelyről talán még nem is hallott

Az antimikrobiális rezisztencia akkor alakul ki, amikor a betegségeket okozó mikroorganizmusok, például baktériumok, vírusok, gombák és paraziták rezisztenciát fejlesztenek ki az antimikrobiális szerekkel (az azok elleni küzdelemre használt gyógyszeres szerekkel) szemben. Ez azt eredményezi, hogy a kezelhető fertőzések életveszélyessé válnak.

A Világ Egészségügyi Szervezet, más szervezetek, hálózatok és szövetségek kiterjedt kampányokat folytatnak a nyilvánosság antimikrobiális rezisztenciával kapcsolatos tájékoztatására. De több mint egy évtizedes globális kampányok után is fennáll a kérdés: vajon ez a tudatosságnövelés valóban segített-e az antimikrobiális rezisztencia elleni küzdelemben?

Az antimikrobiális rezisztencia akkor alakul ki, amikor a betegségeket okozó mikroorganizmusok, például baktériumok, vírusok, gombák és paraziták rezisztenciát fejlesztenek ki az antimikrobiális szerekkel szemben.

Az antimikrobiális rezisztenciáról való kommunikációra irányuló erőfeszítések többsége még mindig egyirányú tudatosságnövelő kampányokra támaszkodik.

Ahhoz, hogy valódi előrelépés történjen, az antimikrobiális kommunikációnak olyan megközelítések felé kell elmozdulnia, amelyek az emberek élettapasztalatain alapulnak. Résztvevőnek, helyileg relevánsnak és igazságosságra orientáltnak kell lennie. Emellett a társadalmi és viselkedéstudományok eredményeire is támaszkodnia kell. Fontos továbbá a komplex egészségügyi fenyegetésről való kommunikáció terén eddig tett erőfeszítések jobb értékelése is - írja az Independent.

A hatékony kampány akadályai

Évek óta sok antimikrobiális rezisztencia elleni kampány egy egyszerű feltételezésen alapul. Azaz, ha az emberek megértik, mi is az, akkor körültekintőbben fogják használni az antimikrobiális szereket. Az antimikrobiális rezisztencia akkor növekszik, ha a gyógyszereket helytelen adagokban vagy helytelen okokból szedjük. Például, ha vírusfertőzésre antibiotikumot szedünk, vagy megosztjuk a megmaradt antibiotikumokat. Ugyanígy, ha túl korán abbahagyjuk a felírt gyógyszerek szedését.

A viselkedéstudomány azonban többször is bebizonyította, hogy a tudomány és az egészségügy terén hozott döntéseket sokkal inkább más tényezők befolyásolják, mint pusztán a tényszerű ismeretek. Az érzelmek, az identitás, a társadalmi normák és a tapasztalatok befolyásolják az emberek viselkedését.

Az „antibiotikumokat felelősségteljesen használjuk” üzenet nem lehet sikeres, ha nem felel meg az emberek valós élettapasztalatainak. Ha az emberek messze laknak a legközelebbi klinikától, vagy ha az egészségügyi szolgáltatások megfizethetetlenek, akkor előfordulhat, hogy a maradék gyógyszereket elteszik későbbi felhasználásra, vagy megosztják másokkal. A zsúfolt intézményekben nyomás alatt dolgozó orvosok is kénytelenek lehetnek antibiotikumot felírni, hogy a hosszú várakozás után megfeleljenek a betegek elvárásainak. A tej-, csirke- és sertéstelepeken a gazdák rendszeresen adhatnak antibiotikumot az állatok takarmányához, hogy megelőzzék a költséges járványok kitörését.

A második nagy akadály az antimikrobiális rezisztenciáról való kommunikációban használt nyelv. Az olyan szakszavak, mint „antimikrobiális rezisztencia”, „gazdálkodás” vagy „gyógyszerrezisztens fertőzések” nehezen érthetők.Az antimikrobiális rezisztenciáról szóló üzenetek távoliak, elvontak és a mindennapi élettől elszakadottak lehetnek. Emellett olyan fenyegetőek is lehetnek, hogy az emberek hajlamosak elfordulni tőlük. Egyes szakértők még az antimikrobiális rezisztencia átnevezését is szorgalmazzák, a helyi közösségekkel közösen kidolgozott új terminológia alapján.

Egy másik kritikus hiányosság az olyan üzenetek hiánya, amelyek világos, gyakorlati és megvalósítható lépéseket kínálnak az embereknek. Sok kampány kiemeli a válság mértékét, de az emberek nem tudják, mit tegyenek. Ez hozzájárul a szorongáshoz vagy a fatalizmushoz. Az embereknek konkrét és megvalósítható cselekvésre szólító felhívásokra van szükségük, amelyek értelmet nyernek a mindennapi életükben. Sürgősen meg kell határozni és meg kell állapodni abban, hogy milyen viselkedésbeli változások kívánatosak, relevánsak és megvalósíthatók a különböző kontextusokban.

Egyértelműen bizonyított, hogy az antimikrobiális kommunikációnak el kell mozdulnia a felülről lefelé irányuló utasításoktól a valódi nyilvános részvétel felé. A részvételi megközelítések és a részvételi tevékenységek hatékonynak bizonyultak a bizalom építésében, a téves információk kezelésében és az antimikrobiális kihívások helyi tulajdonjogának megerősítésében. Ide tartoznak a történetmesélés, az online játékok és a közösségi párbeszédek.

Fontos megjegyezni, hogy az antimikrobiális rezisztencia szorosan összefonódik az egyenlőtlenséggel. Az alacsony és közepes jövedelmű országok számos okból aránytalanul nagy terhet viselnek a rezisztens fertőzések terén. Ezek közül néhány a túlzsúfoltság, a korlátozott higiéniai körülmények, a korlátozott egészségügyi rendszerek és a diagnózishoz vagy kezeléshez való egyenlőtlen hozzáférés. Azok a kommunikációs stratégiák, amelyek figyelmen kívül hagyják ezeket a rendszerszintű egyenlőtlenségeket, kockáztatják a megbélyegzés erősödését vagy az egyének hibáztatását. Az embereket nem csupán egészségügyi fogyasztóként kell kezelni, hanem komplex strukturális kihívásokkal küzdő polgárokként.

A közegészségügyi szakértők gyakran „rendkívül gonosz” problémaként írják le az antimikrobiális rezisztenciát. Ez egy komplex, lassan változó, a társadalmi és gazdasági valóságba ágyazott probléma, amely sürgős megoldásokat igényel. Emellett tele van bizonytalansággal és komplexitással.

Világos nyelvet kell használnia, kerülnie kell a szakzsargont, és konkrét, az emberek által reálisan megvalósítható intézkedéseket kell javasolnia.