Évek óta kong a vészharang, hogy a klasszikus zenének befellegzett, hiszen a millenniumi generáció csak az iTunest használja, és azt is csak a populáris zene hallgatására. A világ legnagyobb techkonferenciája, a Web Summit viszont más választ adott Dublinban.
„Hihetetlen adat, de éppen millenniumiak a legnagyobb klasszikuszene-gyűjtők” – jelentette ki Eimear Noone, a díjnyertes ír zeneszerző és karmester a nemrég Dublinban megrendezett Web Summiton. A techkonferencián kiderült: hiába áll rendelkezésre a streamek vagy az on-demand szolgáltatások sokasága, a fiatalok is keresik a régi adathordozókat, amelyekkel fizikailag is közelebb kerülhetnek az élményhez. Simon Taylor, az ír nemzeti hangversenyterem igazgatója annyit fűzött hozzá, hogy a klasszikus koncerteket sem kell félteni. Ők rendszeresen játszanak telt házzal, mivel az embereknek szükségük van arra, hogy „fizikailag is részesei legyenek az eseménynek”.
Ugyanakkor nem szabad kárhoztatni a digitális lehetőségeket sem. „Ma, amikor az ember koncertre megy, nemcsak a zenét hallgathatja meg, hanem rengeteg információt is összegyűjthet mindössze néhány kattintással a szerzőről és az előadókról egyaránt” – magyarázta Taylor. Mindez a zenészektől is újfajta viselkedést kíván, ám az oktatási lehetőségek kiaknázása miatt nagyon ajánlott a hasonló nyitottság.
A zeneszerzést illetően szóba került, hogy a digitális programok segítségével ma már tényleg bárki – akár különösebb zenei tudás nélkül – válhat szerzővé, azonban a beszélgetőtársak egyetértettek, hogy a gépileg generált zene nem veszélyezteti a klasszikus zene társadalomban elfoglalt helyét. Taylor szerint ugyanis szimfóniát szerezni még mindig csak megfelelő feltételek mellett lehet, és a közönség pontosan tudja a különbséget. Noone viszont az azonosságokra hívta fel a figyelmet, vagyis „hogy a zenében mindig megvolt a vágy, hogy az ember személyiségét vagy egy érzést közvetítsen, most mindössze erre sokkal többféle módon nyílik lehetőség”. Így a vizuális, képi elemek vagy a számítógép által generált szólamok szabadságot adnak az emberek kezébe, amellyel aztán ki-ki tehetsége szerint gazdálkodhat.
A zenén túli elemek továbbá segítséget is jelentenek a felgyorsult világban a klasszikus zene befogadására. Ám Simon Taylor nem győzte hangsúlyozni, hogy még a legnagyobb sztárokkal is gyakran beszélget, mennyire szükségük lenne némi nyugalomra, amelyet a klasszikus zene adhat(na) meg, hiszen „sokszor olyan jó csak úgy leülni és zenét hallgatni”.
Ugyanakkor nem szabad kárhoztatni a digitális lehetőségeket sem. „Ma, amikor az ember koncertre megy, nemcsak a zenét hallgathatja meg, hanem rengeteg információt is összegyűjthet mindössze néhány kattintással a szerzőről és az előadókról egyaránt” – magyarázta Taylor. Mindez a zenészektől is újfajta viselkedést kíván, ám az oktatási lehetőségek kiaknázása miatt nagyon ajánlott a hasonló nyitottság.
A zeneszerzést illetően szóba került, hogy a digitális programok segítségével ma már tényleg bárki – akár különösebb zenei tudás nélkül – válhat szerzővé, azonban a beszélgetőtársak egyetértettek, hogy a gépileg generált zene nem veszélyezteti a klasszikus zene társadalomban elfoglalt helyét. Taylor szerint ugyanis szimfóniát szerezni még mindig csak megfelelő feltételek mellett lehet, és a közönség pontosan tudja a különbséget. Noone viszont az azonosságokra hívta fel a figyelmet, vagyis „hogy a zenében mindig megvolt a vágy, hogy az ember személyiségét vagy egy érzést közvetítsen, most mindössze erre sokkal többféle módon nyílik lehetőség”. Így a vizuális, képi elemek vagy a számítógép által generált szólamok szabadságot adnak az emberek kezébe, amellyel aztán ki-ki tehetsége szerint gazdálkodhat.
A zenén túli elemek továbbá segítséget is jelentenek a felgyorsult világban a klasszikus zene befogadására. Ám Simon Taylor nem győzte hangsúlyozni, hogy még a legnagyobb sztárokkal is gyakran beszélget, mennyire szükségük lenne némi nyugalomra, amelyet a klasszikus zene adhat(na) meg, hiszen „sokszor olyan jó csak úgy leülni és zenét hallgatni”.
