Budapestet második otthonának tekinti, és bár a búcsú fájdalmas volt számára, összességében jó szívvel gondol vissza a Ferencvárosnál eltöltött időszakára Thomas Doll. A jelenleg a Bundesligában szereplő Hannover vezetőedzőjeként dolgozó tréner beszélt arról, szerinte miért nem sikerült bejutnia az FTC-vel valamelyik nemzetközi kupa csoportkörébe, és arra is utalt, hogy a későbbiekben nem zárkózna el attól, hogy ismét magyar csapatot irányítson.
Bár január végén kinevezték a német első osztályban a bentmaradásért küzdő Hannover vezetőedzőjének, Doll a Nemzeti Sportnak adott interjújában elmondta, nagyon megszerette Magyarországot, és bár április előtt valószínűleg nem tér vissza a magyar fővárosba, eszébe sem jut eladni budapesti lakását:
„Imádom Budapestet, a barátnőm is magyar, eszem ágában sincs elköltözni a magyar fővárosból. A közelmúltban eladtuk az Andrássy úton lévő ingatlanunkat, és átköltöztünk a budai oldalra, a tizenegyedik kerület egyik gyönyörű részére. A lakást most éppen felújítjuk, áprilisban költözünk be, úgyhogy a barátnőm most egy percig sem unatkozik. Burkolatokat választ, konyhabútort keres, a falak színét kell eldöntenie”
Az ételeket és a pálinkát is megkedvelte, sőt, elmondása szerint félig magyarnak érzi magát, és arra is nyitott lenne, hogy később újra hazánkban edzősködjön: „Rájöttem, félig magyar vagyok, Budapest immár a második otthonom. Egyelőre nem tudom, miként alakul a pályafutásom, hol leszek még edző az előttem álló években, de úgy érzem, Magyarországon boldog tudnék lenni.”
Elmondta, a zöld-fehéreknél töltött időszakának vége felé – főleg abból, hogy a szurkolók is ellene fordultak – már számított rá, hogy hamarosan távoznia kell, az viszont rosszul esett neki, ahogy a klubvezetők közölték vele a szakítás tényét:
„Amikor behívtak a vezetők az irodába, hogy közöljék velem, vége, ennyi volt, az új szakvezető már úton volt Budapestre. Megalázó ez egy edző számára, főleg, hogy mindig is remek volt a kapcsolatom a klub elöljáróival. Segítőmmel, Ralf Zumdickkal pedig telefonon közölték, hogy megválnak tőle is. Tudom, egyszer minden véget ér, a legszebb fejezetnek is vége szakad, de más elbánást vártam. Korábbi klubjaimnál, a Hamburgnál vagy éppen a Dortmundnál a klub vezetőivel leültünk szemtől szemben, megittunk egy pohár bort, megbeszéltük a dolgokat, és barátságban elváltunk”
Meggyőződése, hogy ha bejutottak volna valamelyik a Bajnokok Ligája vagy az Európa Liga csoportkörébe, még ma is ő ülne a Fradi kispadján. Úgy véli, a sikeres nemzetközi szerepléshez egyben kellett volna tartani a csapatot, túl sok volt a jövés-menés: „Rendre kiárusítottuk a legjobbjainkat, Somália, Roland Lamah, Cristian Ramírez, és akkor Joseph Paintsil esetéről nem is beszélek. Pedig csak együtt kellett volna tartani a társaságot. A helyükre érkeztek persze újak, de úgy nem lehet csapatot építeni, hogy érkezik egy argentin fiú, akit előtte életemben nem láttam labdába rúgni. Volt olyan felkészülésünk, amikor háromnaponta állított be új játékos az öltözőbe, sokszor én is csak kapkodtam a fejemet” - emlékezett vissza az 52 esztendős edző.
Jelenlegi munkájáról elmondta, minden erejével azért dolgozik, hogy a Hannover elkerülje a kiesést a Bundesligából, reggeltől estig a pályán van, edzésterveket készít, meccseket elemez. Hozzátette, nehéz feladat az első osztályú tagság megtartása, de nem lehetetlen, és ha mégis búcsúzniuk kell a szezon végén, akkor a második vonalba is követi a csapatot.
