Urbán László irodalomtörténész több mint negyven éve gyűjti az elkallódott huszadik századi magyar irodalmi műveket. Eddig nyolcvanhét kötetet adott ki, de százig meg sem akar állni – az „irodalom gyöngyhalászával” gyűjtőmunkájának legújabb eredményéről, a Lázár Ervin-kötetről, a könyvhétre megjelenő Tamási Áron-kiadványról és a magyar filológia hiányosságairól beszélgettünk.
Klasszikusaink kötetben meg nem jelent írásait Urbán László 1974-ben kezdte el kutatni. A mai napig az országban egyedüliként foglalkozik azzal, hogy a legkülönbözőbb időszaki kiadványokban – az Élelmiszeripar című laptól kezdve egészen a Magyar Bőriparig – megkeresse a legfontosabb huszadik századi írók, költők homályba veszett műveit. Munkáját leginkább a horgászathoz szokta hasonlítani; az izgalom mindig adott, ám sokszor semmi sem akad a horogra, máskor viszont igazi kincsekre lehet bukkanni. Többek között Karinthy, Móricz, Krúdy, Kosztolányi és Szép Ernő elkallódott műveit rendezte kötetbe az utóbbi négy évtizedben. Nyolcvanhét könyve összesen több mint félmillió példányban kelt el. A filológus legújabb kötete, amely Tamási Áron meg nem jelent műveit tartalmazza, a könyvhétre jelenik meg. Mircea Eliade, a világhírű vallástörténész és filozófus szerint a magyarok nagy része nincs tisztában azzal, mekkora kultúrkinccsel rendelkezik: Urbán László szerint abszolút igaza volt, mert az az irodalmi anyag, ami Magyarországon lappang, és nem került kötetbe, nagyobb, mint egy hasonló nagyságú és népességű ország kötetben megjelent, hozzáférhető irodalma. Az irodalomtörténész hozzáteszi, hogy nagyon sok lappangó szövegünk van, „tékozló nemzet vagyunk”. Éppen emiatt kezdte el átfésülni az egykori hírlapokat, antológiákat és kalendáriumokat, a gyűjtés valódi szenvedélyévé vált. Egy nap akár negyven mikrofilmtekercset is végignéz az Országos Széchényi Könyvtárban, s az évek alatt összegyűlt tudását felhasználva egymás után adja ki a köteteket. A valóság íze címmel nemrég mutatták be a felkutatott Lázár Ervin-szövegeket tartalmazó kiadványát, ebben a néhány éve elhunyt író hetvenhét írását közli. „Az az érdekes, hogy Lázár Ervint sokan a Berzsián és Didekiről meg A hétfejű tündérről ismerik, pedig vannak kifejezetten felnőtt tematikájú szövegei is, felnőtt konfliktusokkal és tanulságokkal, ezeket gyűjtöttem össze” – meséli a szakember. Van benne hat-hét novella, és számos publicisztika, amelyeket kortársairól írt, Urbán szerint ezek meghatóan szépek, nincs bennük semmi rosszindulat, vagy irigység. A többi pedig riport, publicisztika, karcolat, jegyzet és kroki. „Lázár Ervin nagyon sokarcú volt, remekül értett például a sporthoz. A tömegsport és az elitsport összefüggéseit tanulmányozta. Mindig a vesztes oldalon állt, nem a sztárokat támogatta” – mutat rá. A válogatáskor az egyik legfontosabb szempontja volt, hogy vegyes műfajú, sokszínű írások kerüljenek bele. A fellelt szövegek nem rosszabbak, de nem is jobbak, mint bármely más kötetbe rendezett mű, az irodalomtörténész szerint ugyanis nem jellemző, hogy az írók rossz műveket jelentessenek meg folyóiratokban.
A kiadó egyébként ígéretet tett egy újabb Lázár Ervin-kötet megjelentetésére is, mivel terjedelmi okokból most ki kellett hagyni az író korai kisregényeit, valamint vallomásos nyilatkozatait. Urbán László elmondta, sokszor a hozzátartozók sincsenek tisztában azzal, hogy milyen szövegek maradtak ki a kötetekből. „Az írók és költők nem szeretnek önadminisztrálni, nem jegyzik fel, hogy melyik írásuk hol jelent meg, ami a kezük ügyébe kerül, azt teszik bele a kötetbe. De nem is hibáztatom őket, az író írjon, a költő költsön, a filológus meg szedje össze az írásokat” – hangsúlyozza.
Urbán László munkája céljának tartja, hogy újraélessze a tehetséges alkotókat. „Kit lehet újraéleszteni? Aki tetszhalott. Nem lehet már feltámasztani egy Pakots Józsefet, Erdős Renée-t vagy Szomaházy Istvánt, pedig nagyon szerették őket a maguk korában. Egy verset, novellát vagy regényt bárki meg tud írni, de feltámasztani egy tetszhalott költőt vagy írót csak néhányan tudunk.”
