Az elszakított Gömör megye középkori egyházi emlékeinek végére érve, most egy időre néhány dunántúli, vélhetően kevesek által ismert településsel és templomával folytatjuk sorozatunkat. A regényes Bakony észak-nyugati, Kisalföldre ereszkedő oldalán barangolunk, szép erdős-lankás vidéken.
Pápától húsz, a 83-as főúton Tétről tizennégy kilométerre keletre érhető el Lovászpatona. A jelenleg 1120 lakosú (fogyatkozó lélekszámú) község rangos műemlék épületekkel büszkélkedhet: a magas kőfal mögött megbújó, Árpád-kori alapítású vártemplomától nem messze egy figyelemre méltó barokk kastély is utunkba esik.
Rómer Flóris szerzetes-tanár 1860-ban kiadott könyvében, amely részletes, remek stílusú ismertetése a tudós bencés pap előző nyáron megtett bakonyi körutazásának, így ír a településről: „Ezen hely már történelmünk első századaiban említtetik, dézsmáját a győri káptalan éneklő-kanonokjának fizeté. Vizsgáltam a fallal kerített ev. (evangélikus – L. E.) templomot is, melyhez a vallási villongások nyersebb korából némi szomorító emlékek még manap is csatolvának (…) Az épület bár nem fényes, minthogy semmi faragott ékkel nem bír, mégis igen régi lehet. A gyülekezet kelyhén ez áll: ’Lovas Patona Ganze Dorf Lass Machen, 1696’., miszerént azon korban itt a német nyelv is divatban volt.”
Ami azt illeti, eléggé pórias helybeli „divat” járta akkoriban, a vésett felirat olvastán: „Lovászpatona egész faluja csinálá”. Ennél érdekesebb tudni, hogy a község közepén magasodó tornyos épület Magyarország legrégibb, már 1683 előtt működési jogot szerzett falusi luteránus egyháza, még ha egy 18. századi levél szerint 1720-ban is „magán viselte a római katolikus alakot és bélyeget”.
Az első első írásos adat – a pannonhalmi apátság levéltárából – 1253-ban említi a települést, Pathona alakban; a szó megfejtése bizonytalan, legközelebb a régi magyar Poton személynév (1289) áll hozzá. Aztán 1374-ben már Lowazpathana formában szerepelt oklevélben; a lovász szó talán nem kíván bővebb magyarázatot. A 14. század végén királyi birtok volt a település, 1405 után Luxemburgi Zsigmond király 2250 arany forintért elzálogosította Szerdahely, Udvarnok és Szerecseny helységekkel együtt Monoszlói Csupor Pál szlavón bán fiainak: Demeter knini püspöknek, Akácius (Ákos) udvari vitéznek és Gergely lovagnak. Lovászpatonát már 1394-ben mezővárosként – oppidium – említették összeírásokban; s még 1738-ban is ezen a címen adta birtokba III. Károly király Festetich József generálisnak.
Visszatérve a település tekintélyes templomára, forrásként az 1958 és 1960 között történt régészeti feltárást és az azt követő helyreállítást vezető Kozák Károly jelentését használom (Műemlékvédelem, VI. évf., 1962, 3. szám).
Az épület feltárása előtt egyetlen olyan műrészlet sem mutatkozott, amelyik alátámasztotta volna, hogy a 13. században épült. Csak a torony csúcsíves bejárata, a karzatról a toronyba vezető emeleti ajtó és a diadalív mutatott gótikus formát. A falkutatás során került napvilágra a hajó déli falának fölső részén három egyforma, tölcsérbélletes román kori ablak, a tatárjárás utáni, 1250–60-as évtizedekből. Alattuk – egészen szokatlan módon elhelyezve – ugyancsak három, de korai gótikus formát mutató ablak is előbukkant az 1300-as évek elejéről. A 14. század derekán, I. (Nagy) Lajos uralkodása idejében került sor a hajó keleti irányban történő első meghosszabbítására, aminek tanúja a sorban negyedik, a korábbiaknál magasabb és bővebb csúcsíves ablak. Tőle kelet felé két álló téglalap alakú, rézsűs bélletű ablakot vágtak a mesterek. A templom az 1420–30-as években élte fénykorát, amikor a Csuporoktól a nagyhatalmú Garaiak kezére került a település. Ekkor tovább alakítgatták az épületet, a déli oldalon két nagy ívű nyílással, vélhetően a kegyúri-családi kápolna céljára, a nádor Garai Miklósnak és famíliájának. Ugyanakkor a hajó északi falának szentély felé eső részén előkerült a régi sekrestye bejárata. Külső támasztékok nélküli, fél nyolcszög alaprajzú a keletelt tengelyű apszis; az 1711-ben megejtett barokk átboltozás sem okozott benne nagy kárt.
Sokat szenvedett azonban Lovász-patona népe a török háborúk idején, 1529-ben, 1543-ban felgyújtották házait, a lakóit megölték vagy elhurcolták a muszlim hordák, 1552-től deftert (adót) kellett fizetniük, ajándékot vinniük a veszprémi basának. Nem csoda, hogy 1589-re pusztává lett a helység. A hódoltság után, 1738-tól gróf Festetics József kapta meg a király adományaként. Majd 1828-tól újra mezőváros lett a település, lakóinak száma a 19. század végére 2220 fölé sokasodott (Pallas Lexikon, 1894).
Az említett kastély 1794 és 1808 között épült késő barokk stílusban a gróf Somogyi-család számára, jelenleg a falu iskolája. Angolkertjét megcsodálta Rómer Flóris is, közben nagy számban talált körülötte római kori, feliratos márvány- és kőtöredéket, szobortorzót.
