Niccolo Machiavelli, a reneszánsz Itália zseniális politikai gondolkodója több mint ötszáz évvel ezelőtt – politikai bukását követően – alkotta meg korszakos uralkodói útmutatóját. A téma kiváló hazai kutatója Bereczkei Tamás, a Pécsi Tudományegyetem Pszichológia Intézetének egyetemi tanára a napokban mutatta be új könyvét.
Az 1970-es évek elején Henry Kissinger a The New Republic magazinnak adott egyik interjújában arról a filozófiáról beszélt, amely elnöki tanácsadói munkáját meghatározta. Az újságíró az elhangzottakra reagálva végül megjegyezte: „Önt hallgatva az ember nem is azon gondolkodik el, hogy milyen befolyást gyakorol az Egyesült Államok elnökére, hanem azon, hogy mekkora hatást gyakorolt Önre Machiavelli.” Kissinger határozottan visszautasította a feltevést. Pedig Machiavelli tudatosan fordult szembe a kortársai által hangoztatott vallási és erkölcsfilozófiai elvekkel. A sikerhez vezető cselekvéssorozat morális kiüresítése nemcsak a saját idejében tűnt szokatlan felfogásnak, hanem még évszázadokkal később is. Nagy Frigyes porosz uralkodó egy egész könyvecskét szentelt „immorális” gondolatai cáfolatára. Az antimachivelli mégis jóval kevésbé ismert, mint az alapmű, amely az elmúlt száz évben üzleti és politikai iskolák kötelező olvasmányává vált.
Függetlenül attól, hogy morális értelemben mit tekinthetünk helyesnek az üzleti vagy politikai siker eléréséhez, ma már biztosak lehetünk abban, hogy a hétköznapi emberek életére is komoly hatást gyakorol Machiavelli gondolatvilága.
Szinte a Kissinger-interjúval egy időben jelent meg Richard Christie és Florence Geis amerikai pszichológusok munkája, amely ráirányította a figyelmet a machiavellizmus személyiségprofilként, a világhoz való hozzáállásként és magatartásként való értelmezésére. Kutatásaik alátámasztották, hogy ez a magatartásforma a vezetők mellett a hétköznapi emberekre is jellemző, illetve nem tekinthető pszichopatológiai jelenségnek. Vagyis bizonyos mértékben mindannyian hordozunk magunkban valamennyit az öt alapvető machiavellista jellemvonásból. A manipuláció, amoralitás, cinizmus, érzelmi hidegség vagy éppen az empátia hiánya egyes élethelyzeteinkben a szituáció függvényében bármikor megjelenhet. Igazi problémával akkor állunk szemben, amikor mindezek együttesen, tudatosan megtervezett gondolkodás révén leszivárognak a mindennapi emberi kapcsolatainkba.
Az eltelt negyven esztendőben számos jelentős eredmény született, amely tovább gazdagította a machiavellizmus pszichológiai megismerését. Így kialakult a jelenség pontos definíciója, vagyis: „a machiavellista olyan ember, aki másokat eszközként használ, hogy saját céljait elérje”, illetve bebizonyosodott, hogy ezek az emberek kiváló elmeolvasási képességgel rendelkeznek, vagyis nagy pontossággal jelzik előre a másik fél várható reakciót. Az azonban talán kissé meglepő, hogy a machiavellisták nem kiugróan intelligensebbek az átlagnál.
A téma kiváló hazai kutatója Bereczkei Tamás a napokban mutatta be új könyvét, amely A megtévesztés pszichológiája – Machiavellizmus címet viseli. A Pécsi Tudományegyetem Pszichológia Intézetének egyetemi tanára munkájában kiemeli, hogy bár a machiavellizmus az ún. sötét triádba (machiavellizmus, nárcizmus, pszichopatológia) tartozik, mégsem tekinthető mentális rendellenességnek, megmarad a normál populáció és a klinikai határok keretein belül. Vagyis, bizonyos tekintetben teljesen hétköznapi jelenség.
