Az ajtóhoz legközelebb eső asztalt háromszor is letörölték, hogy biztosan tiszta legyen, és aprólékosan megvizsgálták, hogy ne legyen csorba a tányérok között. Mire a vendégek megérkeztek, már minden a helyén volt: lapos-, mély- és közepes tányérok, mellettük csillogóra dörzsölt evőeszközök, vizespoharak.
A konyhában addigra leszűrték a Sanyi receptje szerint készült húslevest (nyolc libacomb, rengeteg zöldség, csipetnyi csilipaprika és jóféle, házias csigatészta), és elkészült a második fogás, a pörkölt is.
A Szobi utcai hajléktalanszálló hatalmas étterem-pihenő-társalgója - mint nap közben mindig - most is megtelt az utcáról jött emberekkel. A fal mellett egy férfi a szatyrában kotorászott, mellette az asztalnál egy másiknak már lebukott a feje, és átaludta a délutánt, mások csak ültek szótalan, és vártak.
Ők négyen azonban ezen a napon egy percet sem lazítottak, és a legjobb ruhájukat vették fel. Vagy ha nem is a legjobbat, de frissen mosottat. Vendégeket vártak ugyanis az ajtótól jobbra eső első asztalhoz, amely soha ilyen gondos terítést még nem látott: még kora ősszel ebédre invitáltak egy államtitkárt és egy újságírót.
A társaság tagjai már napokkal előtte mindent aprólékosan megszerveztek: volt, aki a bevásárlást intézte, másik a zöldséget, a húst pucolta, harmadik jól ért a főzéshez, negyedik a tisztaságért és a terítékért felelt. A húsleves olyan lett, amilyent csak otthon eszik az ember - lassú tűzön, sokáig főtt -, a pörkölt már csak ráadás volt. A kölyökpezsgő és a szaloncukor pedig, amivel a vendégek érkeztek, pont jó volt desszertnek.
Hogy ebéd közben a vendégek és a vendéglátók miről beszélgettek, nem részletezem. Az biztos, hogy szó esett a húslevesfőzés fortélyairól, a Fradi–Újpest meccsről, a múltról, és esett néhány szó a karácsonyról is, amit a vendéglátók szívük szerint kihagynának az évből. Nem mondták, miért, de nem is volt rá szükség. Két órával később az államtitkár, aki egyébként a szociális ügyekért és a felzárkózásért felel, már autóban ült és egy délutáni tanácskozásra sietett. A hajléktalanszálló ebédlőjében eközben a vendéglátók már leszedték az asztalt, a megmaradt combokat a hűtőbe pakolták, elmosogattak, felsöpörtek, most minden gyorsabban ment, mint máskor. Három óráig a törölgetéssel is végeztek, aztán, akár a többieknek a teremből, menniük kellett.
Ki, az utcára megint, csak éjszakára térhetnek vissza, ez a szabály, ha hajléktalanszállón él az ember.
