A Kossuth-díjas Bényei Tamás – a kitüntetést a Hot Jazz Banddel érdemelte ki – új zenekarával, a Gramophonia Hot Jazz Orchestrával is járja az országot, legutóbb a kecskeméti Jazzfőváros fesztiválon adtak nagy sikerű koncertet. A zenész lapunknak elmondta: az autentikus, harmincas-negyvenes évekbeli hangzást, ezt az egykor betiltott zenei örökséget eredeti formában kell újra bemutatni a közönségnek.
– A Gramophonia Hot Jazz Orchestra az ön egy évvel ezelőtt alapított big bandje. Ezzel a formációval is elsősorban a háború előtti magyar slágerek feltámasztása a célja?
– Elsődleges feladata ugyanaz, mint amit a Hot Jazz Bandnek szántam. Megismertetni a húszas-harmincas-negyvenes évek zenéjét az utókorral. Ebbe természetesen beletartozik a korabeli magyar repertoár is. A hazai szerzemények, mint némelyik szövege is erre utal, az amerikai divatnak megfelelően íródtak, némi magyar és európai felhanggal. A második világháború után ez a repertoár tiltólistán volt, újraéledése inkább csak a zenés színház világában kezdődött, tánczenei sziruppal leöntve, áthangolva a kor elvárásaira. A Gramophonia zenekar az eredeti hangszereléseket kelti életre. A mai hasonló felállású együttesek modern nagyzenekari dzsesszt játszanak, amit rossz szóhasználattal szvingnek neveznek. Ez a fajta zene ma már rengeteg áthallástól terhes, sok benne az esztrád, a pop hangzás, ami teljesen félrevezeti a hallgatóságot. A megtévesztő az lehet, hogy a szving megalkotói közül sokan, mint például Duke Ellington is, a hatvanas-hetvenes években, a kordivatnak megfelelően modern nagyzenekari hangzásban kezdték játszani korábbi szerzeményeiket. Ha szvinget akarunk játszani, nem mindegy, hogy Ellington melyik It Don’t Mean A Thing hangszerelését adjuk elő, az 1932-est vagy az 1972-est. Az autentikus szving muzsika a harmincas évek végi zene, a Benny Goodman, Artie Shaw, Tommy Dorsey, Jimmy Lunceford és kortársaik által képviselt stílus.
– Mennyire volt nehéz felkutatni és feltámasztani ezt a hangzásvilágot és zenei örökséget?
– A kilencvenes években sok film és archív felvétel került elő, de sokat kellett kutatni kottatárakban, vagy a régi gramofonlemezek után. A dalok meghangszerelése, kidolgozása már komolyabb feladat volt. Vannak elleshető dolgok, technikai elemek, amelyek begyakorolhatók, de vannak apróságok, amiket nem lehet megtanulni. Ezek azok, amelyektől életre kel ez a hangzás. Tehát sok komponensből áll a megszólalás, összehangolásuk aprólékos és időigényes munka.
– Igaz az az anekdota, amely szerint a zenekar névválasztásának ötletét az adta, hogy gyerekkorában a padláson megtalálta a dédszülei gramofonját?
– Igen, ez adott inspirációt az elnevezéshez. Zenéink a gramofonon lejátszható lemezeken szerepeltek először. Hatalmas mennyiségű anyag vár feldolgozásra, ehhez olyan muzsikusokra van szükség, akik az adott kor zenei nyelvét tökéletesen beszélik. A Gramophoniában az ország összes ilyen zenésze gyűlt egybe. Mi le kívánunk számolni olyan paradigmákkal, amik félrevezetik a közönséget dzsesszről, szvingről vagy akár a dixieland zenéről. Ez a jövő, az eltűnt zenetörténetünket eredeti formában kell pótolnunk. Nekünk az a feladatunk, hogy a dzsesszkorszak hangzásvilágától eltávolodott hallgatóságnak ezt ismét felkínáljuk. Például autentikus amerikai dixieland revivalt Magyarországon a Hot Jazz Band előtt senki sem próbált meg játszani. Ha mégis újítani szeretnénk, akkor valami egészen új formát kell kitalálni, mint ahogy a dzsessz is örökösen újjászületett más-más formában. Az innováció jöhet az arra hivatottak részéről, akik egyébiránt már munkálkodnak, de ez már nem a mi asztalunk.
– A Hot Jazz Band honlapján olvasható életrajzában azt írta, hogy a dzsessz önnek a szabadság szimbóluma. Zenészként most meg lehet élni ezt a szabadságot?
– Természetesen, ha valamikor, hát most igazán. A mai ember számára elképzelhetetlen kontroll alatt éltünk nem is olyan rég. A dzsessz egy tudatosan elsorvasztott műfaj volt, a térségünkben sokaknak a szabadság szimbóluma volt évtizedekig. Mára nem hordoz efféle politikai üzenetet, ám a múlt miatt más aspektusban felfogható ismét valamiféle szabadságszimbólumnak. Mert bár szabadabb világban élünk, a reklámterror és a konzumdiktatúra erősen fojtogat. Ha van öntudatunk, eredményesek lehetünk ellene. A dzsessz pedig önmagáért létező hangszeres művészet, a szó szoros értelmében vett zene.
– Milyen terveik vannak a jövő évre? Készülnek új lemezzel?
– A Hot Jazz Band egy folyamatosan dolgozó együttes, a Bényei Tamás és a Gramophonia Hot Jazz Orchestra pedig egyre több felkérést kap. Új felvételeket természetesen tervezünk, a kicsiknek készülő lemez az idén kész lesz. Szeptemberben Pozsonyba látogatunk, ezenkívül a Solti Kamarazenekarral tervezünk nagykoncertet. Év végén két fontos eseményünk lesz, december 30-án a MOM-ban adjuk a szokásos előszilveszteri koncertünket neves vendégekkel, majd december 31-én az Amadindával és Presser Gáborral lépünk fel a Zeneakadémián. Jövőre jómagam Thaiföldre kaptam szólistaként meghívást egy dzsesszfesztiválra, januárban és májusban pedig a Hot Jazz Banddel a híres Drezdai Dixieland Fesztiválon lépünk fel.
