Kizárólag a befektetési kategóriába fektető intézmények vásárlásai nélkül is nagyon komoly kereslet mutatkozik a magyar kötvények iránt. A hitelminősítőknél érzékelhető egyfajta szereptévesztés.
Két paradoxon is észlelhető Magyarország hitelminősítői besorolása kapcsán – derül ki a Concorde Alapkezelő közgazdászának írásából. Szabó László szerint az első paradoxon, hogy a nagy hitelminősítők által jelenleg bóvliba, azaz nem befektetési kategóriába sorolt magyar, euróban kibocsátott, két-három éves futamidejű államkötvények egy százalék alatti hozammal forognak. Bóvli kötvények 0,7 százalékos hozammal? – teszi fel a kérdést.
A második paradoxon: ha a piac sokszor nem a hitelminősítők értékelése alapján áraz egy pénzügyi terméket, akkor „mi a fenének” foglalkozunk a hitelminősítőkkel? Ugyanakkor az első paradoxon magyarázata, hogy a piac bóvliba sorolja a magyar kötvényeket bóvliba soroló hitelminősítők véleményét. A második paradoxon magyarázata egyébként az, hogy a minősítőkkel azért kell foglalkozni, mert a piac egy része kénytelen alkalmazkodni az ítéletükhöz.
Visszatérve a kötvénypiacra: a magyar államkötvények árazása azt mutatja, hogy a kizárólag befektetési kategóriába fektető intézmények vásárlásai nélkül is komoly kereslet mutatkozik ezekre az értékpapírokra. Szabó László szerint ez a kereslet a bóvli kategóriából történő kiugrás esetén tovább nőne – nagyságrendileg tízszer akkora tőke vásárolhat befektetési kategóriájú termékeket.
A közgazdász rámutat arra is, hogy a minősítők és a piac vitájában szinte minden esetben a piacnak ad igazat, nincs ez másképpen a magyar államkötvények aktuális minősítése kapcsán sem. „A piacon jellemző kockázati feláraink alapján nem a bóvli kategóriába tartozunk és nekem is ez a fundamentális véleményem. A hitelminősítők a fentiek alapján rosszul ítélik meg a magyar kötvények helyzetét” – hangsúlyozza a szakértő.
„Mi okozhatja a hitelminősítők vélhető tévedését?” – teszi fel a kérdést a szerző. Többen politikai okokat emlegetnek, mások a leminősítési fázisban elhangzott kormányzati beszólások törlesztését okolják. Szabó László szerint a fő ok, hogy a hitelminősítőknél egyfajta szereptévesztés érzékelhető.
Végezetül: a hitelminősítők komplex gazdaságpolitikai értékelést adnak egy adott országról, és a fő makroszámok mellett sokat foglalkoznak a politikával és az intézményrendszerrel. Ez természetesen indokolt, de nem szabad összekeverni a demokrácia állapotát vagy az éppen aktuális tankönyveknek megfelelő gazdaságpolitikát a hitel-visszafizetés képességével.
A második paradoxon: ha a piac sokszor nem a hitelminősítők értékelése alapján áraz egy pénzügyi terméket, akkor „mi a fenének” foglalkozunk a hitelminősítőkkel? Ugyanakkor az első paradoxon magyarázata, hogy a piac bóvliba sorolja a magyar kötvényeket bóvliba soroló hitelminősítők véleményét. A második paradoxon magyarázata egyébként az, hogy a minősítőkkel azért kell foglalkozni, mert a piac egy része kénytelen alkalmazkodni az ítéletükhöz.
Visszatérve a kötvénypiacra: a magyar államkötvények árazása azt mutatja, hogy a kizárólag befektetési kategóriába fektető intézmények vásárlásai nélkül is komoly kereslet mutatkozik ezekre az értékpapírokra. Szabó László szerint ez a kereslet a bóvli kategóriából történő kiugrás esetén tovább nőne – nagyságrendileg tízszer akkora tőke vásárolhat befektetési kategóriájú termékeket.
A közgazdász rámutat arra is, hogy a minősítők és a piac vitájában szinte minden esetben a piacnak ad igazat, nincs ez másképpen a magyar államkötvények aktuális minősítése kapcsán sem. „A piacon jellemző kockázati feláraink alapján nem a bóvli kategóriába tartozunk és nekem is ez a fundamentális véleményem. A hitelminősítők a fentiek alapján rosszul ítélik meg a magyar kötvények helyzetét” – hangsúlyozza a szakértő.
„Mi okozhatja a hitelminősítők vélhető tévedését?” – teszi fel a kérdést a szerző. Többen politikai okokat emlegetnek, mások a leminősítési fázisban elhangzott kormányzati beszólások törlesztését okolják. Szabó László szerint a fő ok, hogy a hitelminősítőknél egyfajta szereptévesztés érzékelhető.
Végezetül: a hitelminősítők komplex gazdaságpolitikai értékelést adnak egy adott országról, és a fő makroszámok mellett sokat foglalkoznak a politikával és az intézményrendszerrel. Ez természetesen indokolt, de nem szabad összekeverni a demokrácia állapotát vagy az éppen aktuális tankönyveknek megfelelő gazdaságpolitikát a hitel-visszafizetés képességével.
