A versenyzők, akik meglepően frissek voltak, vagy legalábbis annak mutatkoztak a hosszú utazást követően, tegnap kora délután okkal váltottak ki nagy elismerést a budapesti fogadtatásukkor: magyar szempontból minden idők legsikeresebb téli olimpiájáról érkeztek haza.
Családi körben, a fényképük előtt ünnepel két bajnok. Liu Shaolin Sándort éppen az édesanyja köszönti, Liu Shaoang jobbján a nagyszülők mosolyognak a Gyakorló Jégcsarnokban tartott fogadáson (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
Csütörtök óta rengetegszer elhangzott, de jó megismételni, hogy a Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang összetételű rövid pályás férfi gyorskorcsolyaváltó megszerezte a magyar sport első aranyérmét a téli játékokon. A magyar küldöttség 38 év után szerzett ismét érmet, Lake Placidben Regőczy Krisztina és Sallay András ezüstje volt az utolsó – eddig. Ami a pontszerző helyeket illeti, a rövid pályás gyorskorcsolyázók a férfi és a negyedik helyezett női váltó, illetve Liu Shaolin Sándor (két ötödik hely) és Jászapáti Petra (hatodik) révén összesen öt pontszerző helyet foglaltak el, s erre sem volt még példa korábban. (Az eddigi csúcsot az 1948-as, St. Moritz-i három jelentette.) A megszerzett tizenöt olimpiai pont is óriási „magyar csúcs”, éppen a másfélszerese az eddigi legtöbbnek, az 1948-as tíznek. Még egy érdekesség: a rövid pályás gyorskorcsolyasportunk olimpiai sikerei 2006-ban kezdődtek, Huszár Erika és Knoch Viktor révén. Tokióból, Vancouverből és Szocsiból is pontszerző hellyel tért haza a csapat, összesen annyival (öttel), mint most Pjongcsangból. De most ráadásul aranyat nyert a váltó, és a küldöttség hattal több pontot szerzett, mint az előző három olimpián összesen.
Ezért is volt pazar a hangulat a Gyakorló Jégcsarnokban, ahol a férfiváltó legtapasztaltabb tagja, Knoch Viktor azt mondta a Magyar Hírlapnak: „Nagyon boldog vagyok, nagy céljaink voltak. Csak egymásnak mondtuk ki, hogy mit szeretnénk elérni, a lényeg, hogy sikerült. Olimpiai bajnokok lettünk.”
Liu Shaolin Sándor a szokott vidám és magabiztos volt, amikor beszélgetésre invitáltuk.
– Eljutott már a tudatáig, hogy olimpiai bajnokok lettek? – kérdeztük.
– Lassan már kezdem felfogni, s mondhatom, csodálatos érzés.
– Figyelve az eseményeket, az látszott, hogy önkívületi állapotban ért célba a váltó döntőjében. Abban a pillanatban tudta már, hogy megvan az arany?
– Nem tudtam, csak éreztem, valóban önkívületben voltam. Ameddig ki nem hirdették hivatalosan az eredményt, azt mondtuk, az nem lehet, hogy nincs meg az olimpiai bajnoki cím. A világ igazságtalansága lett volna.
– Lehet azt mondani, hogy a csütörtöki ötszázat feláldozta a váltó miatt?
– Minden egyéni számban is A döntőbe szerettem volna jutni. Ez kettőben sikerült, az ötszázon elért B döntő csalódás, de az aranyérem kárpótolt érte.
– Mit szólt az itthoni fogadtatáshoz?
– Már a repülőtérről idefelé, a buszon mondták, hogy mennyien várnak bennünket. Nem tudom elmondani, nincsenek szavak, mennyire köszönjük ezt a napot is, meg a kéthetes támogatást.
– Mikor húz megint korcsolyát?
– A kötelező pihenő megvolt, kedden már edzünk, mert március közepén világbajnokságon veszünk részt Montrealban.
