Kiesett a válogatottunk a világelitből

Egy fehérorosz gól a három közül a franciák elleni utolsó csoportmeccsen (Fotó: Reuters - Alexander Nemenov)

– Milyen érzés egy sportoló számára, amikor már nem a saját kezében van a sorsa? Siker vagy búcsú?

– Pokoli, valami kifejezhetetlenül rossz, hogy már nem tud semmit sem csinálni az ember.

– Az, hogy kiestünk az elitből, mondhatni, papírforma?

– Úgy jöttünk ki, hogy minden csapat erősebb, mint mi vagyunk. Már az is nagyon nagy dolog, hogy három pontot tudtunk szerezni a fehéroroszok legyőzésével. A nagy hokinemzeteket leszámítva, gondolok itt Kanada, az Egyesült Államok és a finnek elleni meccsekre, mindenütt volt esélyünk, hogy még komolyabb meglepetést szerezzünk. Azt hiszem, a mi szereplésünk még több gyereket inspirál majd arra, hogy jégkorongozónak jelentkezzen, és akkor reméljük, a magyar válogatott nem csak átszállójegyet vált a világ elitjébe.

– Milyen a legjobbak szintje belülről nézve?

– Mindenki láthatta, klasszis szint. Ezek a játékosok úgy kezelik a korongot, úgy bánnak a bottal, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. Mi, magyarok pedig itt lehettünk, és mondhatom bátran, hogy nem vallottunk szégyent.

– Mit gondol, a fehéroroszok mellett melyik meccsen lett volna leginkább esélyünk arra, hogy bebiztosítsuk a bentmaradást?

– Lehet, hogy furcsa, amit mondok, de így visszanézve úgy gondolom, az első meccsen, a szlovákok elleni találkozón lett volna esélyünk. Az volt az első mérkőzésünk a vb-n, és érthetően mindenki még a szokottnál is picit megilletődöttebb volt. Aztán a hétfői, németek elleni meccsünk, ahol két perccel a végső dudaszó előtt még döntetlenre álltunk, aztán érvényesült a németek fizikai ereje, és mi mentálisan elfáradtunk.

– Tényleg, erőnléti problémáik nem voltak?

– Nem. Én fizikai fáradságot nem mondanék, ahogy az előbb is említettem, fejben fáradtunk el. Az első harmadban nekik mentünk, sok helyzetünk volt, és a második, harmadik harmadban is pariban voltunk velük. Igaz, az ellenfél kapuvasakat ütött, és sokszor azt éreztem, mintha emberelőnyben játszanának, de fizikailag azért mégis bírtuk.

– Önt a torna során a magyar válogatott egyik kulcsemberének választották. Keresték már meg valamelyik erős bajnokságból, hogy ott folytassa?

– Volt már érdeklődés, de semmi konkrétum nem történt az ügyben. Nekem amúgy is Fehérváron még érvényes a szerződésem, és jól érzem magam a csapatnál. Szeretnék továbbfejlődni, és ha egyszer aztán úgy adódik, szívesen kipróbálnám magam egy erősebb bajnokságban is.

– Most hogyan tovább? Szerda éjjel hazaérkeznek, és gondolom, jöhet a jól megérdemelt pihenés.

– Igen. Nekem nem lesz teljes a pihenőm, mert a térdem rakoncátlankodik, tehát meg kell nézetnem, hogy nincs-e szükség esetleg operációra. És ha jól tudom, három hét múlva már kezdődnek is az edzések a következő bajnokságra. Remélem, még emlékezetesebb idény következik számomra.