A csökkenő születésszám és a társadalom elöregedése alapjaiban veszélyeztetheti azt a generációk közötti megállapodást, amelyre a nyugati jóléti államok épülnek – írta a Politico. Miközben egyre kevesebb fiatal lép be a munkaerőpiacra, nagy létszámú generációk vonulnak nyugdíjba, így mind kevesebb aktív dolgozónak kell finanszíroznia az idősek nyugdíját és egészségügyi ellátását.
A népesség természetes fenntartásához átlagosan 2,1 gyermekre lenne szükség nőnként, ezzel szemben az Európai Unió termékenységi rátája 2024-ben mindössze 1,34 volt. Spanyolországban 1,1-re, az Egyesült Államokban pedig 1,6-ra süllyedt a mutató.
A Politico által megszólaltatott kutatók szerint nincs egyetlen magyarázat a folyamatra. Jóllehet, a fiatalok továbbra is átlagosan két gyermeket szeretnének, de a családalapítást egyre későbbre halasztják. Ebben a magas lakásárak, a bizonytalan munkaerőpiac, a hosszabb tanulmányok, a megváltozott életmód és a gyermekneveléssel kapcsolatos növekvő elvárások egyaránt szerepet játszanak.
A kormányzati ösztönzők eddig sehol sem hoztak tartós fordulatot. A lap Magyarország példáját is felidézi: a családtámogatások mellett a termékenységi ráta a 2010-es évek eleji mintegy 1,25-ről 2021-re 1,6 közelébe emelkedett, később azonban ismét 1,4 környékére csökkent. Azt azonban nem teszi hozzá, hogy a csökkenés a Covid-járvány, a háborús krízis és az energiaválság idején ment végbe.
Ugyanakkor a Politico amellett érvelt, hogy a demográfiai egyenletet eddig leginkább a bevándorlás tudta megváltoztatni. Spanyolország népessége az alacsony születésszám ellenére tíz év alatt 46,5 millióról közel 50 millióra nőtt, és 2019–2024 között a foglalkoztatás bővülésének több mint 70 százalékát külföldön született munkavállalók adták.
A bevándorlás azonban új politikai problémákat teremt: fokozhatja a lakáspiacra és a közszolgáltatásokra nehezedő nyomást, miközben az integráció kérdése Európa-szerte egyre komolyabb társadalmi és biztonságpolitikai viták forrása.
Ezzel foglalkozott saját anyagában az Euractiv. A portál arról írt, hogy az európai migrációs politika egyre inkább a bevándorlás tüneteire, és nem annak kiváltó okaira koncentrál, miközben a kontinens gazdasági és demográfiai helyzete hosszabb távon több, nem pedig kevesebb munkavállalót igényelhet.
Az Euractiv szerint a migrációs válságra adott európai reakciók aránytalanok, és figyelmen kívül hagyták többek között azt is, hogy a migráció egyik legfontosabb mozgatórugója a kiinduló országok gazdasági kilátástalansága. Marokkóban például a 15–24 évesek mintegy harmada munkanélküli, miközben az egy főre jutó GDP töredéke a spanyolországinak.
A lap arra is felhívja a figyelmet, hogy a fejlett országok éppen akkor csökkentik a fejlesztési támogatásokat, amikor a gazdasági bizonytalanság, a háborúk és a klímaváltozás fokozzák a migrációs nyomást. Az OECD szerint 2025-ben a gazdag országok fejlesztési segélyei rekordmértékben, 23,1 százalékkal estek vissza.
Az Euractiv érvelése szerint a migráció korlátozása önmagában gazdasági zsákutcát is jelenthet. Mario Draghi korábbi jelentése alapján az EU 2040-től évente mintegy kétmillió munkavállalót veszíthet a demográfiai folyamatok miatt.
Ha ezt nem sikerül magasabb termelékenységgel ellensúlyozni, az EU előtt lényegében két lehetőség marad: több bevándorló befogadása vagy tartós gazdasági stagnálás. Érdemes azonban hozzátenni, hogy az efféle előrejelzések rendszerint alábecsülik a digitalizáció, és azon belül a robotizáció potenciális hatásait, és számtalan alternatív megoldási lehetőséget.
