Idén Ferencz Marcel Kossuth-díjas építész vehette át a Magyar Művészeti Akadémia nagydíját. A Prima Primissima-díjas építésszel arról beszélgettünk, hogy az MMA idős mesterei – köztük édesapja – miképpen járultak hozzá például a harminckét jelentős nemzetközi díjat nyert Néprajzi Múzeum tervének megszületéséhez, és egy modern épület miképpen tiszteleghet kétszáz év magyar építészete előtt.
- Idén ön vehette át a Magyar Művészeti Akadémia nagydíját. Mit jelent az Ön számára ez az elismerés?
- A napokban váratlanul megkaptam az MMA nagydíját. Nem is tudtam, mit mondjak, annyira zavarban voltam. Még inkább, mint tavaly, a Kossuth-díj átvételekor.
Az MMA nagydíját a legbecsesebb elismerésnek tekintem, mert egy olyan közösségtől kaphattam, amelynek tagja vagyok, és amelynek minden tagja egy kiválóság. A Magyar Művészeti Akadémia olyan emberek társasága, akik tényleg a magasművészetet képviselik. Velük mozogni, velük közös szellemi térben lenni olyan inspiráló erő, amelyből mindig tanulok. Rendkívül nagy boldogsággal tölt el, hogy az MMA tagjai megszavazták nekem ezt a díjat.
- Sokszor halljuk azt a mondást, hogy valaki nem lehet próféta a saját hazájában. De önt szeretik, és valószínűleg azért, mert ön is szereti a közösséget. Talán nem is lehet szeretet nélkül építészetet csinálni. ..
- Biztos, hogy ez szerepet játszik. Szerintem a tisztelet nagyon fontos. Nagyon sok tiszteletre méltó művész hölgy és művész úr van jelen a Magyar Művészeti Akadémián, és életkorbeli különbség is van köztük, és szerintem igenis meg kell adni a tiszteletet a életkornak, az életpályának, én ezt természetes emberi magatartásnak tekintem, és mindig szem előtt tartom.
- A Néprajzi Múzeum közönségdíjat is kapott, nem csak a szakma ismerte el. Szerintem ez azt jelzi, hogy ez egy különlegesen hiteles alkotás.
- Bennem a legfontosabb az volt a Néprajzi Múzeum elsődleges üzeneteként, hogy a pesti oldal is kapjon egy nagyközönség számára is nyitott parkot, amely úgy van az épület tetején, hogy az utcáról föl lehessen sétálni, és lehessen gyönyörködni a budai panorámában. Mert nem nagyon vannak olyan helyek a pesti oldalon, amit a nagyközönség elér, és az egész horizonton láthatja azt a csodálatos budai hegyvonulatot.
Legyen egy olyan tovatekintési pont a Hősök terére, a Gábriel arkangyal szobrára, nem repülőről, nem óriáskerékről, hanem a hétköznapi emberek számára elérhető módon, és talán ez a meghökkentő geometria, amely egy zöld kultúrkehely, még egy kicsit fokozza ezt a hívogató érzést. Bízom benne, hogy mindenki, aki elmegy oda, valamiféle örömre lel. Hogy jó itt lenni Budapesten, jó a Hősök terénél lenni, a fővárosunk legszentebb terén, és ugye a Névtelen Hősök terére is jó, ha ellátogat, az 56-osok terére, amit körbevesz maga az épület. Az is nagyon fontos dátum a történelmünkben. Tiszteleg ez az épület a múltunk előtt is, de megajándékoz minden egyes városlakót egy kis panorámával, Budapest szépségével.
- Tulajdonképpen egyensúlyt, kiegyenlítődést is teremt a budai oldallal.
- Az épület peremén már jár a szél, mozog a levegő, hallani a madárcsicsergést. harmincnégy fa van fönt. Egy olyan térforma, ami a pesti síkságot emeli fel és egy kis extra élményt biztosít az emberek számára.
- Az ön által tervezett épületek rengeteg szakmai díjat is kaptak az elmúlt évtizedekben, ami azt jelenti, hogy a legjelentősebb nemzetközi fórumokon is elismerték a munkáját. Gondolom, ezek az elismerések is örömmel töltötték el.
- Nagyon fontos az a visszajelzés, ami érkezik az országhatáron kívülről, mert nagyon magas a színvonal mindenhol, ahol megmérettetnek a világ építészei, és kevés az a mű, amit a világ értékel. Számomra ezért nagyon fontos például az a harminckét díj, amelyet a Néprajzi Múzeum nyert és az az öt díj, amellyel az atlétikai stadiont ismerték el. Ezek számomra nagyon erős jelzések voltak, és azt tapasztalom, itthon is felkeltette az érdeklődést a nemzetközi elismerés.
- Mit jelent a mindennapokban, hogy ekkora nemzetközi figyelmet kap a Néprajzi Múzeum?
- Hatmillió ember látta eddig. Nagyon sok külföldi vendég és szakember. Azt tapasztalom, hogy a szakmában ezt az épületet mindenki ismeri a világ minden táján, amely meglepett. Talán ezért nyert Szingapúrban nagydíjat. És képzelje, két hete eljött Magyarországra a brazíliai bizottság, hogy személyesen megnézzék az épületet. Sao Paulo-ból érkeztek ide. Feltették a kérdést, hogy lehet ennyire egyszerű, és ilyen megrázó erejű valami...
- Abban, hogy ön a tervezőirodájával ilyen terveket tud készíteni, van szerepe a Magyar Művészeti Akadémiának?
- Az ottani közeg fontos ebből a szempontból, ott találkozom az idős alkotókkal, és ők inspirálnak engem, hogy a szent cél, a küldetés meglegyen, és a hazánk kulturális erejét közösen öregbítsük. Emeljük a fényét a nemzetnek ha ehhez van erőnk. Ezek nem nagy szavak. Azok az emberek, akikkel ott találkozom, hordozzák ezt a tudatot, és köztük felnőni, szellemileg érlelődni, – még csak 55 éves vagyok – idős, 80 és 90 éves bölcs művészekkel találkozni, annál csodálatosabb nincs. A Magyar Művészeti Akadémia keretet ad a találkozásnak. Az akadémia feladata a fiatalok számára is megmutatni, mi a mérce a világban, amit meg kell ütni. Ezeken a fórumokon, a műhelybeszélgetéseken az öregek átadják ezt a tudást.
- Konkrétan a Néprajzi Múzeum születésében is volt ilyen szerepe a Magyar Művészeti Akadémia idős mestereinek?
- Például Makovecz Imre mestere, szellemi társa volt Plesz Antal Ybl- és Széchenyi-díjas építész mester. Ha ők nincsenek, nincs a Néprajzi Múzeum sem. Bármennyire az én fejemből pattant ki a múzeum épületének végső megfogalmazott gondolata, de ők tanítottak 20 évig, hogy merrefelé gondolkodjak. Ha édesapám, Ferencz István nincs, akkor sincs ilyen formában Néprajzi Múzeum.
Azt kell megértenie mindenkinek, hogy ha nincsenek a nagy öregek, és a velük való kapcsolat, akkor nem születhetnek meg a világra szóló modern művek sem. Nem individuális műfajról beszélgetünk, hanem egy közösség kultúraépítő erejéről, amely egyes nemes pillanatokban képes egy olyan erődemonstrációra, ami a világot be tudja járni.
És ez igaz egy jó filmre, egy jó színházi darabra, egy gyönyörű festményre. Például a Nagybányai festőiskola tagjai is együtt gyakoroltak nagy hatást koruk és a későbbi korok festészetére, ízlésvilágára.
A közösségben, a műhelyben alakul ki valami olyan, ami felkelti a világ érdeklődését. És akkor számon tartanak minket. Ez fontos. Fekete György úr mondta egyszer, hogy lássuk be, a művészet is egyfajta versengés. És ez nagyon jó, mert így születnek maradandó művek. Nem hanyatt fekve születnek a nagy művek, hanem hatalmas energiabefektetéssel. Több generációnak a tudásából, gondolataiból, vágyaiból.
Ha föltesszük a kérdést, hogy hol tart a magyar építészet, akkor Pollack Mihály volt az első jegyzett építész, ő előtte nem is nagyon ismerünk neveket. És ezt képzelje el, ezek a műhelyvezetők, akik ott vannak a MMA tagok között, vissza tudják vezetni a mestergenerációt Pollackig. A Plesz-éra, a Makovecz-éra biztosan vissza tudta vezetni az általuk megfogalmazott módon.
- Akkor az ön építészete is Pollackig vezet vissza?
- Igen. Én a napokban átvett díj méltatásakor azért is említettem meg Feszl Frigyest, a magyar romantikus építészet kiemelkedő alakját, mert az ő építészete is bele van kódolva a Néprajzi Múzeumba, ahogy Schickedanz Albertté is, aki a Néprajzi Múzeum közelében álmodta meg annak idején a Műcsarnokot az ornamentális díszítésekkel. A Néprajzi Múzeum falán az ornamentikus díszítés a négy centiméteres mélységű pixeleken van jelen. Tanulmányoztam, hogy miért szeretem annyira Schikedanz építészetét. A forma nem ugyanolyan a Néprajzi Múzeum esetében, mert a mai kornak építünk, de az érzések ugyanazok. A Néprajzi Múzeumot ebben az értelemben egy új Schickedanz-épületnek is nevezhetjük.
- Tehát ön a Néprajzi Múzeummal tiszteleg Schickedanz építészete előtt?
- Ez úgy történik, hogy ő is tiszteleg Magyarország történelme és a magyar nemzet múltja előtt. De mindig jövőbe mutató módon. A hagyomány ennek a tiszteletnek a megőrzését, ezt a fajta metakommunikációt fejezi ki. Ha korunk építésze elemzi, hogyan gondolkodhatott ő, tehát rekonstruálja magában Schickedanz gondolkodását, akkor megelevenedik benne az ő építészete, és ha átírja, mai módon – ezt nevezik szellem által való tervezésnek – megjelenik ez a fajta nemes felelősség. A nemzet ügyében az ember olyat csinál, úgy gondolkodik, olyan döntéseket hoz, hogy a szellemi folytonosság megmaradjon, de a fejlődés is jelen legyen.
Tehát nem múltba merengés történik, hanem ez az élő kultúra, ez a hagyomány folytonossága. Ebből jön valami új dolog, és annyira új jött a Magyar Néprajzi Múzeum esetében, hogy valójában ezért nyerte meg a 32 világdíjat. Elemező módon kell hozzáállni a hagyományhoz, dekódolni, fontos az is, hogy a mű egy erős jövőképet fogalmazzon meg. Egy olyan dinamikát, amivel a mi társadalmunk fejlődik, erősödik, kiegyensúlyozottabbá és boldogabbá válik az az ember, aki odamegy egy ilyen épülethez.
- Ez az Atlétikai Stadionra is igaz?
- Igen, csak ez egy nyitott stadion. Azért kapta meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság fődíját tavaly, mert ez a világ első olyan stadionja, amely az emberek számára meg van nyitva, amikor nincs világverseny. Mindennap oda lehet menni sportolni. Arról az emelt horizontról, amely a felsőlelátó helyén keletkezett, be lehet látni a Dunát és az egész fővárost. És minden hétköznap tele van a stadion. Ha az emberekkel foglalkozik az építész, akkor tud újat adni. Tud példát mutatni, hogyan lehet használni épületeket. A nemzeti identitást is erősíti, azoknak az állampolgároknak is ad egy kis ajándékot, akik oda elmennek. Ezek fontos dolgok.
- Tehát szellemi lelki értelemben a tervezésnek, az épületnek van egy horizontális része, ami a közösséggel való kapcsolatot fejezi ki, és van egy vertikális része, ami a hagyomány és a jövő folytonosságát képviseli.
- Ahogy a Szent Koronánk is. Az atlétika a sportok királynője, és a korona maga az Atlétikai Stadion. Ugyanígy a Névtelen hősök tere a Hősök tere mellett az pedig ott a zöld kultúrkehely. Makovecz úr biztosan üdvözölte volna ezt a fajta gondolkodást ebben bízom. Egy országban mindig muszáj, hogy valaki vigye a lámpást, és ha kell, én ezt felvállalom több kiemelkedő kollégám mellé állva. Nekemaz Ügy szolgálata gyerekkorom óta fontos.
- Az Atlétikai Stadion nem csak az építészeti zsűrik és a tömegsportolók, hanem a sportfotósok kedvence is. Számos olyan fotót láttam a közvetlen kollégáimtól is, amellyel fotós versenyeken előkelő helyezéseket nyertek. Ön is szokott találkozni ezekkel az alkotásokkal?
- Igen. Láttam is, és volt, amit ők küldtek el nekem, hogy a magasugró repül a levegőben, és a stadion tetőszerkezete mint karika látszik fölötte.
A Duna Arénáról a magyar szaksajtó nem túl pozitívan nyilatkozott 20217-ben közben a mai napig kapok olyan leveleket, külföldi fotográfusoktól, Észak- és Dél-Amerikából, hogy eljönnek, lefotózzák, lenyűgözi őket, elküldik a képet, és köszönik. Mert annak a létesítménynek is van egy nagyon izgalmas plasztikája és egy üzenete, amit olvasni tudnak.
- A fotósok nyitottabbak a különleges térformákra?
- A fotósok kiválasztják azokat az épületeket, amelyek megtudják őket megszólítani. Egy olasz turisztikai lapban megjelent egy cikk arról, hogy Budapesten milyen nagyobb épületeket érdemes megnézni. Az Országház állt az első helyen, meg kell nézni szerintük a Halászbástyát és a Néprajzi Múzeumot is.
Az interjú a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával jött létre.
