Norvégia és Elefántcsontpart története során először mérkőzik meg egymással, korábban még edzőmeccsen sem találkoztak a felek. Azt viszont már tudhatták, hogy a továbbjutó Brazíliával küzd meg a nyolcaddöntőben.
Dallasban feltehetőleg nem a hőség lesz a norvégok legnagyobb gondja a találkozón, hiszen azzal az Elefántcsontparttal találkoznak, amely a csoportkörben legyőzte Ecuadort és Curacaót, s a németektől csak úgy szenvedett vereséget, hogy a hosszabbításban két gólt kapott.
Az biztos, hogy a norvég csatárok alaposan rápihenhettek, hiszen a franciáktól elszenvedett 4-1-es vereség során sem a vb-n már négy gólt szerző Erling Haaland, sem Alexander Sörloth nem lépett pályára.
A norvégok indították kezdeményezőbben az összecsapást, de az elefántcsontpartiak nem húzodtak kapujuk elé, az első helyzetecske is előttük adódott a 8. percben, de a norvégoknak sikerült szögletre menteni.
Az első komoly helyzet is előttük adódott, amikor a 21. percben a felfutó Konan csinált meg egy cselt a tizenhatoson belül majd 14 méterről az oldalhálóba lőtt.
A 31. percben Elefántcsontpart már az ötödik szögletet végezhette el , de veszélyes helyzet ebből sem alakult ki.
A 37. percben Haaland fejelt kapura, de nehéz helyzetből fejelt, nem volt elég erő benne.
A 40. percben Ödegaard passza után Nusa balról tört be a tizenhatoson belülre és 14 méterről, jobbal a bal felső sarokba tekert (0–1).
A gól után Haaland került helyzetbe, de a védők blokkoltak, majd a szögletnél Sörloth kevéssel maradt le a labdáról.
Az első félidőben Elefántcsontpart több helyzetet dolgozott ki, de Norvégia jobban élt a lehetőségeivel.
A fordulást követően az 55. percben hatalmas egyenlítési lehetőség maradt ki. A jobb oldalon vezetett támadást Elefántcsontpart. Pépé passza után Doué távoli lövését blokkolni tudták, a lecsorgó labdát Pépé 8 méterről lőtte kapura, Nyland bravúrral védett.
A 63. percben a 12. elefántcsontparti szögletnél előbb fejjel mentett Haaland, majd blokkolta a kapura tartó lövést.
Három perccel később a novégok végeztek el szögletet, és Heggem lövését a gólvonalról vágta ki az elefántcsontparti védő.
A 74. percben Diallo szlalomozott a jobboldalon, és a szóló végén a norvég kapuba lőtt (1-1).
A gól után mindkét csapat alaposan felpörgött, a 77. percben egy rossz norvég belépő után továbbot intett a játékvezető, nem lett büntető.
A 86. percben Bobb remekül ugratta ki az üresbe mozgó Berget, aki jobbról centerezett Haalandhoz. A norvégok klasszisa öt méterről nem találta el jól a labdát ballal, de az így is a kapu közepében kötött ki (1–2).
A 96. percben Diallo 28 méteres szabadrúgását tornázta ki a norvég kapus.
Norvégia nagy küzdelemben, első európai csapatként jutott a nyolcaddöntőbe.







