A 2006-ban alapított díjat a nyomtatott és az elektronikus médiában nyújtott kiemelkedő újságírói és szerkesztői tevékenység, illetve rádiós műsorvezetői munka elismeréseként adják át. Az alapítvány igyekszik a sajtószabadság érdekében tevékenykedni, megjutalmazni azokat, akik erre érdemesek. Felidézték Kaján Tibort, miszerint „Sajtószabadság akkor van, amikor ki lehet nyomtatni, hogy nincs sajtószabadság” – hangzott el a házigazdák nyitóbeszédében.
Simon János, a Mikszáth Kálmán Kulturális és Média Alapítvány elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott:
„Érdemes ápolni és foglalkozni a konzervatív és keresztény értékeket képviselő alapítvánnyal.”
Az eddigi 17 év alatt 37 díjazott volt, ügyelve arra, hogy mindig legyen nő is a közöttük. Beszédét úgy zárta, hogy nem csak az magyar, aki Magyarországon született, hanem aki vállalja.
A díjazottak közül először Kondor Katalin újságírót hívták a színpadra. Fricz Tamás laudációjában kiemelte, hogy Kondor Katalin ezt a díjat már nagyon régóta megérdemelte volna, hiszen ő a konzervatív, polgári újságírás kiemelkedő alakja.
Kondor Katalin elmondta, hogy ő olyan városból jön, Debrecenből, ahol úgy lehetett iskolába kerülni, hogy nem kellett félmillió forintot fizetni azért, hogy felvegyék őt oda. Sőt, mindenkit felvettek, de ha nem felelt meg valakinek az a színvonal, akkor elmehetett máshová. Szerinte nem voltak olyan botrányok a tantestületben, mint amilyenek mostanában vannak, hagyva azt felszólalni, akinek nem áll másból a mondandója, csak trágárságokból.
Kiemelte:
„Tehát, békés gyermekkorom volt, olyannyira, hogy a három M betű egy büszkeség volt Debrecenben, hogy mi azokból tanultunk. Ők Mikszáth, Móricz és Móra voltak. Akkoriban úgy tanítottak, hogy több évtized után is megmaradt az ő emlékük. Az ő írásaik határozták meg a későbbi életünket.”
Kondor Katalin szívesen emlékeztetett azokra az időkre, hogy mindenki szívesen tanulta akkor a magyar irodalmat és a magyar történelmet, és nagy muníciót kaptak ahhoz, hogy a további életüket folytatni tudják – mondta, majd hozzátette:
„Minden író érdemelne egy ilyen díjat, mert csodálatosak, és azok akik ezeken az írókon nőttek fel, azok olyan emberek, akik ezt a hazát méltóan képviselik.”
Beszéde végén elmondta ars poeticáját, ami egy Szabó Éva vers:
„Fának születtem. Állva élek.
Nem voltam szeszélye a szélnek.
Levél vagy? Azt kell megtanulni.
Nem szabad, csak fölfelé hullni.”
MH/Purger Tamás
