Noha a huszadik század magyar irodalmának költőként és műfordítóként is meghatározó alakja volt Vas István, emlékezete az utóbbi időben akkor is halványulni látszik a köztudatban, ha az újabb és újabb generációk is az ő fordításában forgatják Apollinaire, Moliére vagy T. S. Eliot műveit. Most Szentendrén a Ferenczy Múzeumban nyílt kiállítás az életútról – méghozzá kiváló tárlat.
Mit lehet kiállítani egy költőn? – merülhet fel sokakban annak hallatán, hogy a szentendrei Ferenczy Múzeumban kiállítás nyílt Vas István életművéről.
Az idő metszeteiben című tárlat, amely egészen szeptember végéig megtekinthető, és amelynek kurátora Szilágyi Zsófia Júlia, remek választ ad a kérdésre, és egyben kijelöl egy új utat is a hasonlóval próbálkozók számára. Pontosan így lehet megfelelően és érthetően tálalni egy irodalmi életművet múzeumi térben.
De miért Szentendrén? A költőnek és festőművészként Szentendre városával már korábban, a háború előtt is kapcsolatban álló feleségének, Szántó Piroskának az ötvenes évektől volt nyaralója a Hold utcában, így sok szállal kötődtek a városhoz és annak művészeihez – a kiállításon megtekinthető például Czóbel Béla egy születésnapi lapja, amelyet Vasnak írt.
A kiállítás koncepciója egyszerű és nagyszerű: a belépőt egy üveges könyvszekrény fogadja tele azokkal a kötetekkel, amelyeket Vas István különféle nyelvekből fordított. Villon, Apollinaire, Moliére, Racine, Steinbeck, Huxley, Maugham, Shakespeare, Defoe, T. S. Eliot, de még Kavafisz is az ő hangján szólalt meg magyarul. (Amikor ma valaki ezen alkotóktól olvas, talán meg sem nézi, ki fordította a műveiket.)
Vas István fiatalkoráról, a harmincas, negyvenes évekről személyes dokumentumok tanúskodnak. A költő 1910-ben Budapesten született jómódú zsidó családban, apja textilkereskedő volt. Noha irodalmi karrierje viszonylag hamar elindult – 1933-ban már közölte verseit a Nyugat –, a háború alatt származása miatt bujkálnia kellett. (Ennek ellenére megtekinthető a tárlaton az az igazolás, amely az első zsidótörvény idején még mentesítette a római katolikus vallást felvevő költőt.)
A vészkorszakban Ottlik Géza bújtatta – erről az időszakról egyébként Ottlik több helyen is beszámolt, ahogy mesélte, egyszer úgy összevesztek valamilyen irodalmi kérdésen, hogy elfelejtkeztek az aktuális helyzetről, és a hangos kiabálás miatt kis híján lebuktak.
MH
