A magyar hallgatók, nézők többsége számára nem sokat mond ez a név, de talán elég annyi szemelvény az életrajzából, hogy az amerikai konzervatív média ikonja volt, az ő nevéhez fűződik minden idők leghallgatottabb amerikai rádióműsora, amelyet a csúcson húszmillióan követtek hetente, valamint őt tartják a politikai rádióműsorok atyjának.
Rákban hunyt el, nem valami maffialeszámolásban vagy drogban, amikor talán még érthető lenne… De persze akkor sem lenne érthető! Mármint az, ami a halálhíre alatt jelent meg egy lakonikus tömörségű kommentben: „Finally!” (Csak, hogy a legismertebb világnyelven is vigye jó hírünket…) Vagyis: „Végre!”
Vajon ki lehetett ez a darwini törzsfejlődési zsákutca? Egy kórházból szökött pszichopata, egy kósza bérgyilkos? Nem. A „szerző”, Bozóki András, a Gyurcsány-kormány egykori kulturális minisztere, a CEU tanára, a Magyar Narancs állandó szerzője. Valakinek van még kérdése, hogy mi lenne itt, ha ezek visszajönnének?
