A hágai Nemzetközi Bíróság (ICJ) a Szerbia és Horvátország közötti, genocídium miatt egymás ellen indított perekben kedden hirdetett ítéletet. A két ország egymást vádolta a délszláv háborúk idején, 1991 és 1995 közötti időszakban elkövetetett népirtással.
A keddi ítélethirdetéstől sokan azt várták, hogy a bíróság az egyik vagy a másik félnek ad igazat, és kimondja, hogy a másik a vétkes. Az ilyen jellegű ítélet egyik közvetlen következménye a háborús kártérítés kifizetésére való kötelezés, amelyet viszont mindkét ország komolyan megsínylett volna.
Ivica Dacic, Szerbia külügyminisztere még a döntés előtt kijelentette: az ICJ pontot tesz egy másfél-két évtizede húzódó folyamat végére, amelyben mindkét állam azt igyekezett bebizonyítani, hogy a másik a nagyobb gonosztevő. „Mivel a horvát fél részéről nem volt meg a politikai akarat a vádirat kölcsönös visszavonására, ezért a hágai bíróság volt az egyetlen megoldás, mert erre már nincs fellebbezési lehetőség” – mondta Dacic. Az ítélethirdetést követően hasonló hangnemben nyilatkozott Nikola Selakovic szerb igazságügy-miniszter is, mondván: a bíróság megállapította, hogy Szerbia nem követett el népirtást, s ezzel Belgrád várakozásai teljesültek. Hozzátette: a bíróság megcáfolta Horvátország azon állítását is, hogy a krajinai szerbek Belgrád hívására hagyták el otthonaikat, s kimondta, hogy távozásuk a horvát katonai akció következménye volt.
Zágráb más hangnemben kommentálta a történteket. Ivo Josipovic elnök elégedetlenségét fejezte ki az ítélet kapcsán. Az újonnan megválasztott elnök asszony, Kolinda Grabar-Kitarovic sem volt elégedett, de azt állítja: az ítélet indoklásából nyilvánvaló, ki volt az agresszor, és ki az áldozat. Zoran Milanovic kormányfő elégedetlen, amiért a bíróság elvetette a horvát vádat, de elégedett azzal, hogy a taláros testület elvetette a viszonvádat.
Várady Tibor
Nemzetközi jogi szakértők az elmúlt években már többször kijelentették, hogy nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy a vádakat a bíróság helybenhagyja, és éppen ezért a vádat is és az ellenvádat is politikai indíttatásúnak minősítették.
Ugyanakkor a két állam tisztségviselői (és a jogászok) következetesen állították, hogy az elkövetett borzalmakért az államot nem, csak az egyéneket terhelheti bármilyen felelősség. Ezen a véleményen voltak két további perben is: az eljárásban, amelyet Szerbia indított a NATO ellen a bombázások miatt, az ICJ elutasította a joghatóságot, Bosznia-Hercegovina és Horvátország esetében a joghatóságot elfogadta ugyan, de azt a népirtásra korlátozta. Szarajevó keresetét a bíróság már korábban elutasította azzal az indoklással, hogy háborús bűnöket követtek el ugyan Bosznia területén, de népirtást nem.
Várady Tibor nemzetközi jogász egyike volt azoknak, akik Szerbiát képviselték a boszniai per joghatósággal foglalkozó fázisában. Ő is azon a véleményen volt már az ítélethirdetés előtt is, hogy az ICJ a horvát keresetet és a szerb viszonkeresetet is elutasítja. A Magyar Hírlapnak nyilatkozva Várady elmondta: jogi értelemben az ítélet előre látható volt. „A bíróság a joghatóságát már korábban a népirtásra korlátozta. Ezek után csak népirtásért marasztalhatta volna el bármelyik felet. A kilencvenes évek elején történtek bűncselekmények, tragédiák Horvátországban. De ezek nem érték el a népirtás borzalmasan magas szintjét. A döntést valószínűsíteni lehetett azért is, mert a hágai Nemzetközi Törvényszék, amely egyének felett ítélkezik, népirtás miatt emelt már vádat, és ítélt is el ilyen vád alapján egyént (történetesen Krstic tábornokot, a srebrenicai genocídiumért), a horvátországi tragédia kapcsán ilyen vádat nem fogalmazott meg. Ezek után logikus elvárás volt, hogy ha csak népirtásért lehet elmarasztalni a feleket, akkor arra nem lesz mód. Ezért utasították el mindkét keresetet a bírák. Az ítélet több mint százötven oldalas indoklásában a bíróság felsorolt bűncselekményeket, amelyeket a szerb erők követtek el, és olyanokat is, amelyeket a horvátok. Megállapított olyan bűncselekményeket is, amelyeket népirtásként is lehetett volna minősíteni, ha bizonyított lett volna a népirtás szándéka, mert a szándék hiányában nem lehet genocídiumról beszélni. Mivel a szándékot egyik esetben sem lehetett még csak valószínűsíteni sem, ilyen ítélet született” – magyarázta Várady.
A nemzetközi jogász szerint az ítéletet hatalmas elvárások előzték meg: a perről sokan feltételezték, hogy majd kimondja, melyik nemzet volt a gonosztevő, és melyik az áldozat. „A Benes-dekrétumok óta ellenzem a kollektív bűnösség elvének alkalmazását. Itt sem lett volna helyes megállapítani a kollektív bűnösséget. Tény ugyanakkor, hogy Horvátországban történtek az események, ezért a horvát elvárások talán felfokozottabbak voltak, mint a szerb elvárások. Hiszem ugyanakkor, hogy a horvát szakértők sem várhattak más eredményt” – mondta Várady, aki arra nem vállalkozik, hogy megjósolja, milyen politikai következményei lesznek a keddi bírósági döntésnek, de reméli, hogy józanító hatása lesz Belgrádra is és Zágrábra is. „Igazságos ítélet született, hiszen valóban nem volt népirtás, s ezt a bíróság is kimondta. De ha azt várta valaki, hogy a taláros testület majd elmagyarázza, mi minden történt azokban a borzalmas években a Balkánon, és ki a vétkes, az elégedetlen most. Ezekre a kérdésekre nem adhat választ a bíróság. Ebben az ítéletben egy nagyon érdekes dolog megfigyelhető: kimondta, hogy az etnikai tisztogatás nem minősülhet népirtásnak. Ez a kérdés a népirtási egyezmény elfogadása óta vitatott volt, és most az ICJ egyértelműen arra az álláspontra helyezkedett, hogy az etnikai tisztogatás nem népirtás. Ez logikus is, hiszen nem volna szabad a népirtást devalválni: az egy borzalmas bűntett, és nem volna jó, ha a közönséges bűntetteket is ekként minősítenék” – mondta Várady Tibor.
