Edward Taylor Legyen a feleségem (No dinner for sinners) című komédiáját az első színházi rendezésében bemutatkozó Kapitány Iván jegyzi a budapesti Játékszínben.
A Charlie nénje operatőre és az Üvegtigris-sorozat forgatókönyvírója-operatőre szerencsésen, biztos kézzel nyúlt az alapvetően színészi könnyedségre építő vígjátékhoz. Érdeme, hogy a főszereplő Jim Wattot (Nagy Sándor) nem teszi dominánssá, így engedve a Taylor által elképzelt történetvezetésnek a többi karakter is lehetőséget kap arra, hogy megmutassa magát.
Ritka alkalom az, amikor egy színmű mellékszerepe arra készteti a színészt, hogy különlegesen emlékezetes karaktert építsen, meghódítsa a közönséget, és a főszereplővel folytatott kölcsönös játékának köszönhetően olyan egyedi többletet adjon az adott darabnak, amely csak ott, abban a színházban, azokban a pillanatokban létezhet. Nehéz munka ez, amelynek a kissé extravagáns házvezetőnőt alakító Kovács Patrícia teljesen megfelel, több alkalommal színi tapsot csalva ki a közönségből.
Kovács Patrícia és Nagy Sándor jól észrevehető, szinte minden pillanatban poénos kontrasztot mutat fel a színpadon. A történet szerint Jim Watt arra kényszerül, hogy feleséget találjon magának arra az estére, amikor hagyománykövető főnöke vacsoravendégként látogatja meg. Tekintettel arra, hogy állása a tét, az igen nyugtalan, ám tehetséges bróker végső megoldásként fogadja el kotnyeles takarítónője felajánlását az aznap esti színjátékra. Nagy Sándor a darab adta elvárásokon felül számtalan nonverbális poént is belesűrít a játékába, így az egyébként is szerethető, ámde bohó figura igazi egyéniséggé válik munkája nyomán. Személyisége is hozzátesz a szituációs humorhoz, amikor az egyébként sem problémamentes vacsorát megzavarja, hogy felbukkan Watt korábban megbántódott barátnője (Oroszlán Szonja), titkárnője (Balsai Mónika), de megkavarja az állóvizet a főnök felesége is (Tóth Enikő). Az összbenyomást profin árnyalja Gálvölgyi János Bill McGregor, a főnök szerepében. Hűvös, távolságtartó magatartása egyetlen pillanatra sem engedi Wattot kihátrálni a nyomás alól, így a darab sem ülhet le.
Nézőként jutalomjátékot láthatunk a színpadon, amelynek technikai kiegészítői – mint a díszlet, a jelmezek és a zene – csak ráerősítenek az egyébként is lendületes, jól kidolgozott produkcióra.
Kapitány Iván: A sitcomhoz áll közel
„Nagyon közel állnak hozzám a vígjátékok: eddigi munkáim – filmek és tévésorozatok – többsége is ebből a műfajból került ki. Ezzel kapcsolatban kiemelem a Mindenből egy van című tévéműsort, ami a könnyűműfaj darabjaként valahol átköti az eddigi és ezt a színházi produkciót” – mondta lapunk kérdésére Kapitány Iván rendező, akinek a Játékszín vezetése ajánlotta fel, hogy létrehozza a darabot. A közreműködő színészeket közösen választották ki, részben a teátrumhoz jobban kapcsolódó művészekből, részben azon színészekből, akiket kifejezetten Kapitány képzelt el valamelyik karakterben. Főként a régebbi szinkronoknál fordult elő, hogy a magyar filmváltozat jobban sikerült, mint az eredeti. Kérdésünkre Kapitány Iván azt mondta, hogy ezúttal hasonlóval találkozunk, a budapesti megoldás több ponton hoz mást, ad valami többet, mint az Edward Taylor-féle alkotás. „Pörgős, magas szinten folyik az egész történet, ezért is sok szempontnak kellett megfelelnünk a darab létrehozása során: részben a belső logikának, a belső igazságnak, részben pedig a színház sajátosságának, a közönségnek, a színészek habitusának és az én elképzeléseimnek. Az egyes jelenetek között vetített feliratok jelentik az egyik olyan ötletet, amely először a mi előadásunkban valósult meg. Egyrészt ezzel a módszerrel segítjük a nézőket eligazodni az idő múlásában, másfelől visszacsempészünk egyfajta tévésorozatos érzést a színpadra. Nem csak az én múltam miatt választottam ezt, de Taylor is eredetileg tévésorozatokat írt, így a darab logikája is inkább az angol sitcom jelleghez áll közelebb.”
