A miskolci Jameson CineFest nagydíját kiérdemlő VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan holnaptól látható a mozikban, de előtte mintegy kedvcsinálóként mozibusszal házhoz szállították az alkotók a filmet. A felnőtté válás nehézségeit hiteles budapesti környezetben mutatja be Reisz Gábor rendező, aki tudatosan félamatőr filmet forgatott sok- sok improvizációval és civillel.
– Miért döntöttek úgy, hogy a bemutató előtt mozibuszokkal házhoz vigyék a filmet?
– Mindenképpen szerettünk volna valami alternatív megoldást a film népszerűsítésére. Azzal szembesültünk, hogy a magyar mozifilmgyártók plakátokon és előzeteseken kívül semmi olyannal nem próbálkoznak, amivel a potenciális mozinézőket megszólíthatják. Megkerestünk egy kreatív ügynökséget, akik megnézték a filmet, és megtetszett nekik a mi alacsony költségvetésű vállalkozásunk. Ők találták ki a mozibusz kialakítását, amelyben néhányan az otthonuk előtt megtekinthetik a filmet még a premier előtt. Mi is tapasztaljuk, hogy sajnos kevés néző látogatja a magyar filmeket. Úgy tudom, a harmincöt év feletti fizetőképes generáció jár moziba, tehát éppen nem az a huszonéves korosztály, amelyiket megszólítja a film.
– Hogyan látja, generációs probléma a felnőni képtelen, harmincasként a húszévesek életét élő embereké?
– Nagyon relatív, vagyis hogy mitől számít felnőttnek valaki. Én nem tartom magam annak, és a környezetemben sok hasonlót ismerek, aki nincs felkészülve „mindenre”. Szóval sok- sok olyan embert ismerek, aki harmincévesen a húszévesek életét éli. Akár a főszereplőt, Ferenczik Áront is említhetném, aki nagyon sok helyen saját magát alakítja a filmben.
– A főszereplő egyébként nem színész.
– Ferenczik Áronnal rendező szakra jártunk együtt, ő jelenleg a diplomafilmjén dolgozik. Korábban járt ugyan drámatagozatra, de nem tartja magát színésznek, rendezőnek készül. Ha szigorúan előre megírt szöveget kapott volna, nem tudta volna eljátszani ezt a figurát. Többek között ezért is indultunk ki más tervből.
– Sok civil szereplőt vett be a filmbe, miként válogatta ki őket?
– Nem szeretem a castingot, mert nagyon „kitett” állapot a színész számára. Úgy gondolom, hogy a rendező más módon is helyzetbe tudja hozni a szereplőket, nem szükséges a válogatás. A civilek bevonása koncepció volt: ez a film ugyanis nagyon kevés pénzből forgott: egy átlag magyar film tíz százalékából készítettük el. Szerettem volna visszatérni az amatőrfilmes gyökerekhez, amelyekből elkezdtem filmezéssel foglalkozni. Azt találtam ki, hogy a főszereplő barátait amatőrök játsszák, az epizódszerepeket pedig színészek alakítják majd.
– Talán ez az oka, hogy sikerült „igazi pesti filmet” készíteni.
– Sok filmet láttam az utóbbi időben, ami Budapesten játszódott, közben jöttem rá, hogy egy-két ismerős háztól vagy szobortól eltekintve nem volt szempont, hogy ténylegesen Budapestet hozzák vissza. Nemcsak hogy itt élek, de nagyon szeretem ezt a várost, ezért próbáltam a lehető leghitelesebben visszaadni.
– Volt olyan magyar filmélménye, ahol hiteles hazai környezetet mutatnak be, akár Budapestet?
– Török Ferenc Moszkva tere ilyen, de a máshol játszódó Szezonja is hiteles környezetben látható, vagy Mundruczó Kornélnak a Nincsen nekem vágyam semmi című munkája, de akár Hajdu Szabolcs Off Hollywood című filmjét is említhetném. A kommerszebb filmekben tapasztalható inkább az, hogy a közeg „elhalványul”.
– Egyes vélemények szerint a mai magyar filmekből az hiányzik, hogy nem vállalják fel a sorsunkat. Hogy látja ezt?
– Engem nézőként és filmkészítőként is zavar, ha nincs meg a megfelelő azonosulási pont a karakterekkel. Ezért törekedtem arra, hogy ismerős arcok szerepeljenek a filmben.
– Már a bemutató előtt megvolt a siker, a CineFest nagydíja.
– Nagyon örülünk a díjnak, de számunkra az a kérdés, hogy mennyien mennek majd el a moziba. Rizikó, hogy nincs közönségcsalogató színész és a félamatőr jelleg is egyedülálló a mostani mezőnyben.
