Lehet-e egy kortárs moszkvai sikerdarabot hitelesen magyarra átültetni? Úgy, hogy elmaradnak az „oroszos” közhelyek, a szláv lelket tükrözni hivatott tragikomikus túlzások? A kecskeméti Katona József Színház a hét végén mutatta be Jurij Poljakov Párcsere című komédiáját.
„Fiatal, szabadságszerető, káros szenvedélyektől és komplexusoktól mentes pár együtt szeretné május 1-jét ünnepelni hasonló gondolkodású párok társaságában…” Ez, a beszélő nevű Homo erectus című újságban feladott swingerhirdetés adja a Párcsere alapkonfliktusát. Számtalan film és regény dolgozta fel már a témát, most kiderül, miképp működik ez egy moszkvai luxuslakásban.
Anélkül, hogy a történet poénját lelőnénk, annyit elárulhatunk: a szex itt legfeljebb hívószó, még ha mindent és mindenkit érintő is. A Homo erectus – egyébként ez a darab eredeti címe is – tényleges jelentése, és nem pikánsnak tűnő közhely értelmezése az érdekes.
A Párcserét nagy sikerrel játsszák Moszkvában, Cseke Péter, a kecskeméti színház igazgatója látta is kint, mostani rendezése azonban messze nem másolás. Ha az lenne, gyaníthatóan leginkább valamilyen Három nővér-paródiára emlékeztetne. A „magyar” Párcsere tökéletesen megteremti a moszkvai hangulatot: az orosz tévéadás, az orosz slágerzene, a diszkréciójában hivalkodó újgazdag ikon mind ezt szolgálja. A törvény mezsgyéjét inkább csak kívülről közelítő vállalkozót játszó Kőszegi Ákos „kézlóbáló” gesztusai elsőre túlzottnak tűnnek, azonban percekkel később már természetesnek, sőt szükségszerűnek. A harsány szereplő ismerős és hiteles lesz – messze nem csak Moszkvából. A magyar valóságba nehezen átültethető Csapó Virág „tiszta orosz” karaktere azonban ezúttal egyáltalán nem tűnik idegennek, érthetetlennek a függetlenségében függő, materialistaként jóslatokban reményt kereső értelmiségi asszony képe. A vörös zászlós aktivista Vászja szerepében Ferencz Bálint akkor a legerősebb, amikor látszatra semmi szerepe sincs. Hiszen mit lehet eljátszani kipeckelt szájjal, székhez kötözve? Arcjátéka, szinte láthatatlan gesztusai azonban többet adnak a karakterhez, mint látványos monológja.
A Párcsere sajátos korképe a rendszerváltás utáni Oroszországnak, a darab után felállva azonban sokkal inkább úgy érezzük, hogy a magyar valóságon sírtunk-nevettünk.
A darabot egyébként moszkvai vendégszereplésre is meghívták, várhatóan jövő év februárjában mutatják be – jelentette be Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke.
Kérdés, mit tesz az erkölcsi értékek feladása
5 perces interjú: Jurij Poljakov, a Párcsere szerzője
– Miért swingerparti?
– Amikor annak idején Shakespeare kiküldte a színészeit „reklámozni” a Globe elé, ők sem a „Lenni vagy nem lenni?” kérdéssel korteskedtek. Őrült dán királyfival, gyilkossággal csábítottak a színházba. Nincs ez másképpen ma sem. A swingerparti, ha úgy tetszik, hívó szó, hogy utána szembesüljünk azzal, hogy mit jelent az erkölcsi értékek feladása, mit tesz azok felrúgása a társadalom legkülönbözőbb képviselőivel.
– Sikeres ez a szembesítés?
– Moszkvában az előadásra eljött a politikai elit szinte összes képviselője. A kommunista párt vezetője a darab közepén, a vörös zászlós monológot hallgatva felállt, elkiáltotta magát: jól mondod, Vászja! Aztán később a fejét fogta, amikor kiderült, honnan került pénz az aktivistakasszába. Jelcin egykori tanácsadója a darab után megkérdezett: tényleg ezt tettük Oroszországgal?
– Mit válaszolt?
– Költői volt a kérdés…
– Ön Vlagyimir Putyin egyik kulturális tanácsadója, lehet kritikusnak lenni ebben a helyzetben a hatalommal?
– Miért ne lehetne? Képmutatás valamilyen elefántcsonttoronyba zárkózni és úgy tenni, mintha semmi közünk sem lenne a politikához. Ugyanakkor ez nem jelent behódolást, sőt adott esetben éppen ez ad lehetőséget arra, hogy hatást gyakoroljunk az eseményekre. Mellesleg Paszternák gyakran beszélt telefonon Sztálinnal, Dosztojevszkij rendszeres vendég volt a cári családnál. Rosszabbak, hiteltelenebbek lettek ettől a műveik?
– A kecskeméti a Párcsere első nyugati bemutatója, hogy tetszett?
– Érdekes volt megfigyelni, hogy az emberek szinte egy az egyben ugyanúgy reagáltak, mint Moszkvában. Ugyanakkor nevettek, ugyanakkor tapsoltak. Azt gondolom, ez a legjobb kritikája a magyar rendezésnek.
