Tíz év után a Papp Gábor Zsigmond Ketten Párizs ellen című regényéből készült háromrészes tévésorozatban szerepel először Pécsi Ildikó. A Kossuth-díjas színésznő lapunknak arról beszélt, hogy a harmincas évek tartása, az általa megformált nő rejtélyes személyisége és a rendezővel való összhang miatt hatalmas élmény volt újra kamera elé állnia.
– Nemrég fejeződött be a Ketten Párizs ellen című háromrészes tévéfilm forgatása, amelyben az egyik főszerepet kapta. Hány éve nem forgatott játékfilmet?
– Több mint tíz éve, a Veri az ördög a feleségét, András Ferenc filmje óta nem forgattam. Úgy látom, hogy a most alakuló filmet tisztelettel és alázattal dolgozta fel a rendező. Megint megélhetem azt a csodát, amikor a rendező annyit mond, hogy „tessék!”, és elkezdődik a forgatás, minden fizikai és lelki bajom elillan, és egy pillanat alatt belekerülök a szerepembe. Annyira koncentrálok a feladatomra, hogy a saját nyomorom arra az időre elmúlik.
– Mitől érdekes az ön által megformált Berta alakja?
– Teljesen világos forgatókönyvet kaptam. Volt három olyan mondat benne, amitől Bertára „ráharaptam”. Ezek a mondatok azokat a gondolatsorokat ébresztették fel bennem, ami nagyon sok emberrel megtörtént a környezetemben: vagyis, hogy nagyon szerettek valakit, de a sors nem engedte meg, hogy beteljesüljön a szerelmük. Bertáról csak sejteni lehet, hogy ilyen formán kötődik a főszereplő két fiú családjához. Semmi nincs kimondva, és ettől még izgalmasabb Berta figurája. Nagyon szerettem játszani ezt a karaktert, emellett megragadott a harmincas évek hangulata, erkölcsi tartása, amit a regény magában hordoz. Élveztem a közös munkát Papp Gábor Zsigmonddal, akinek ez volt az első játékfilmje. Teljesen úgy viselkedett velem, mint a régi időkben, ahogyan annak idején a rendező felkérte és vezette a színészt.
– Mindig is díva volt, nőideál, mégis mintha mindig adott volna arra, hogy emberközeli legyen, távol állt öntől az elérhetetlen nő karaktere. Tudatosan viselkedett így?
– Ez neveltetésbeli és alkati kérdés: édesanyámék ki is hajítottak volna, ha fenn hordom az orrom! Amikor elvégeztem a főiskolát, már ismertté váltam a Tenkes kapitányából, az Aranyemberből, a Nemzeti Színházban pedig már másodévesen a Salemi boszorkányok női főszerepét alakítottam. Szóval korán elindult a pályám, és édesanyám mindig azt mondta, hogy minél ismertebb leszel, annál szerényebbnek és udvariasabbnak kell lenni. Játszottunk a Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? című munkában Tordai Terivel, Papp Évával. Én voltam a dögös nő, Tordai Teri vékony csinos nő és Papp Éva is gyönyörű volt. Nem a rivalizálásról szólt a dolog, hanem a közös munkáról. Nagyon jó korban éltem. Az ember azért szeretne színész lenni, hogy mások bőrébe belebújjon. Nekünk ez megadatott.
