Megrázó gyermekgyilkosság történt az amerikai Georgia állam fővárosában, Atlantában, ahol egy négyéves kisfiú holttestét egy ruhásszekrényben, ruhák halma alatt találták meg. A gyermek testén súlyos sérülések, égési nyomok és vágások voltak. A rendőrség két nőt vett őrizetbe az ügyben, akiket a kisfiú meggyilkolásával gyanúsítanak.
A hatóságok október 26-án érkeztek a lakóingatlanhoz, hogy ellenőrizzék az ott tartózkodók állapotát. A helyszínen megtalálták a négyéves fiú holttestét. Az igazságügyi orvosszakértői vizsgálat megállapította, hogy a gyermek halálát tompa tárggyal okozott sérülés idézte elő. A bírósági dokumentumok szerint a kisfiúnak a mája és a lépe is megsérült, emellett csonttöréseket és egyéb súlyos sérüléseket szenvedett. A nyomozók becslése szerint a gyermek 12–24 órával a holttest megtalálása előtt halt meg.
Az ügyben elsőként a 32 éves Jasmaine Smoaket tartóztatták le, akit gyilkossággal, gyermekbántalmazással és a haláleset eltitkolásával gyanúsítanak. A nyomozás szerint a nő nem sokkal a rendőrök érkezése előtt három gyermekkel elhagyta a házat. A gyerekeket később megtalálták, egyikükön sérüléseket is észleltek. Később a rendőrség a 30 éves Jasmine Jenkinst is őrizetbe vette, akit szintén gyilkossággal és gyermekbántalmazással gyanúsítanak.
A hatóságok egyelőre vizsgálják a tragédia pontos körülményeit, valamint azt, hogy a két nőnek milyen szerepe volt a kisfiú halálában. A nyomozás továbbra is folyamatban van - írja a People.







