Véres tömegverekedés tört ki a németországi Düren belvárosában, ahol a rendőrség szerint két egymással régóta konfliktusban álló nagycsalád tagjai csaptak össze.
A vasárnap esti incidens során több mint húsz ember vett részt a verekedésben, és a résztvevők nemcsak ököllel támadtak egymásra, hanem fejszéket, kalapácsokat és baseballütőket is használtak. A hatóságokhoz rövid időn belül számos segélyhívás érkezett a Bonner Platz környékéről, ahol a szemtanúk szerint rendkívül erőszakos jelenetek játszódtak le.
A rendőrség birtokába került videófelvételeken több vérző ember látható az utcán, egy férfi pedig feltehetően elvesztette az eszméletét. A dulakodásban nők is megsérültek. Mire az első járőrök a helyszínre érkeztek, a két csoportot már részben sikerült szétválasztani, ebben járókelők is próbáltak segíteni. Egy felvételen az is látható, ahogy egy kutyát sétáltató férfi rákiabál az egyik támadóra, hogy dobja el a fejszét.
A mentők több sérültet kórházba szállítottak, köztük súlyos sérülteket is, ugyanakkor a rendőrség szerint senki sem került életveszélyes állapotba. Két vérző ember állítólag megtagadta a kórházi ellátást. A helyszínen két gyanúsítottat őrizetbe vettek: egy 23 éves kölni és egy 22 éves düreni férfit.
A nyomozók jelenleg nagy erőkkel vizsgálják az ügyet, és elemzik a szemtanúk által készített videókat, amelyek alapján további gyanúsítottak azonosítására számítanak. A rendőrség feltételezése szerint a két család tagjai előre megbeszélt találkozóra érkezhettek, és egy régóta húzódó viszály fajult brutális összecsapássá. A konfliktus pontos oka egyelőre nem ismert, a résztvevők többsége nem működik együtt a hatóságokkal, több súlyos sérültet pedig állapotuk miatt még nem tudtak kihallgatni. A rendőrség továbbra is várja a szemtanúk jelentkezését és a felvételek beküldését - írja a Bild.







